A gyógyítás trükkje

Dr. Riesz Tamás belgyógyászként dolgozik a szakmában, immár negyven éve, mellette egyetemi tanár.
 Írni csak úgy kezdett el, amolyan belső indíttatásból, nem a babérok learatása volt a cél.

Első novellája, a Csákányozok, egy napilapban jelent meg, majd ezt követte a többi hasonló stílusban, élvezetes humorral, helyenként cinikus korrajzzal átitatott írás.
Első kötete a Csákányozok címet kapta, A gyógyítás trükkje immár a második kiadott novelláskötete.

A frappáns kis történetek főhősei leggyakrabban orvosok, és pácienseik, mégsem lehet azonban beskatulyázni a szereplőket, hiszen a törénetek az Életről, a mindennapok embereiről szólnak, fanyar humorral, szórakoztazóan, időnkénti a kádári rendszer sajátosságait beleszőve.

A kötethez az illusztrációkat Kádár János Miklós festőművész szolgáltatta. Könnyed, rövid kis kötet, és nagyon emberi.

Legújabb kötete A szovjetbeteg 2008-ban jelent meg, amiről a fülszövegben a következőt írják: "A történetek 1963. és 2008. között játszódnak, szinte mindegyikük valahogyan kapcsolódik az egészségügyhöz, követve a Szerző életútját a beteghordóságtól a professzori katedráig. Egyre-másra villantanak fel édes-bús vidám, de gyakran elkeserítő, az egykori és mai magyar valóságra jellemző képeket úgy, hogy egyúttal útmutatást adnak az Olvasóknak arra, hogyan kell saját magukat (gyógyítók és gyógyítottak) és a bajukat derűsen szemlélni, és bízni, hogy a jövőben (talán) jobb lesz?"

Biztosan érdemes tehát azt is elolvasni, én mindenképpen el fogom.

Minden év május 27-én rá emlékezünk

A múltkori olvasmány annyira felkeltette az érdeklődésemet Robert Koch, illetve a TBC felfedezése iránt, hogy már-már sorsszerű volt, hogy belebotlottam egy Koch-életrajzba egy online antikváriumban. Abban a könyv elolvasása nélkül is biztos voltam, hogy Robert Koch fantasztikus, bátor ember volt, de hogy ilyen nagymérvű dolgokat vitt véghez életében, hogy a TBC-n kívül még számtalan kór ellen vette fel a harcot sikeresen, akár életét kockáztatva is, azt nem.
Nézzük csak egy kicsit az életét, kis is volt ő valójában.

A Koch Intézet bejárata

Göttingenben járt orvosi egyetemre, majd megházasodik, kislánya születik. Megnyer egy pályázatot, így Wollstein-be kerül körorvosnak. Wollstein csendes kis város, rendelése mellett marad ideje tudománnyal is foglalkozni. Magányába visszavonulva sokszor órákra bezárkózott a kis szobájába, hogy a kutatásával foglalkozhasson, a félelmetes TBC kórokozójának megtalálásával, amiről még semmit se tudtak akkoriban szinte, csak azt, hogy szinte mindig halállal végződik, és nem tudnak segíteni a megfertőződött embereken.

Felesége, Emmy asszony, születésnapján egy új Hartnack-féle mikroszkóppal lepi meg, ami után aztán még hosszabbá nyúlnak a saját kis házi laboratóriumában töltött órák, még lelkesebben veti bele magát a kutatásaiba. Felesége egyre jobban neheztel már rá, amiért elhanyagolja családját és betegeit is.

Koch azonban továbbra is kitartóan küzd a láthatatlan kórokozók ellen, csökönyösen és fáradhatatlanul, betegeire egyre kevesebb időt tud fordítani, legtöbb idejét a szobájába zárkózva tölti.
A regény végigvezet minket hosszú és gyötrelmes, és nem kevésbé veszélyes kutatásain, megismerjük irigykedő ellenfeleit csak úgy, mint hűséges tanítványait is, bosszúságait és sikerélményeit egyaránt.

Nagyon érdekes életet élt, persze kiváltképp a sok utazás és izgalom miatt, amikbe a kutatásai során keveredett. Ünnepelt és elismert emberré válik, és nem ok nélkül, nézzük életművét zanzásítva, idézek a Wikipédiából:

"Elsőként tenyésztette ki a lépfene bacilusokat, majd felfedezte a tuberkulózis és a kolera kórokozóját. Tanulmányozta a gennykeltő kórokozókat és leírta a baktériumok tenyésztésére szolgáló szilárd táptalaj elvét. Kidolgozta a baktériumok tiszta tenyészetének előállítási módszerét, a baktériumok tárgylemezen történő festését, meghatározta a bakteriológiai állatkísérletek alapelveit. Felfedezte az anthrax-bacilus spóraképzését, a tuberkulózisbaktériumot (1882) és a kolera-vibriót (1884). Elsőként figyelte meg a staphylococcust (1878) és a pneumococcust (1881).
Ő javasolta elsőként a bakteriológiában a hővel való sterilizálást, amellyel kijelölte a mai sebészeti csírátlanításra alkalmas eljárást. Mindezzel lehetőséget teremtett sok fertőző betegség elleni eredményes védekezésre. 1905-ben Nobel-díjjal tüntették ki."

1910-ben halt meg, tetemét a Koch Intézetben helyezték örök nyugalomra, ahol halálának évfordulóján (május 27-én) megszólal egy csengő, és az Intézet munkatársai néhány perces néma kegyelettel hódolnak emlékének.

Az Intézet mauzóleuma, ahol minden évben megemlékeznek Koch halálára

Petur László élvezetes olvasmányos stílusban írta meg az amúgy is cseppet sem száraz életrajzot, közben mindvégig azon agyaltam vajon miben fog meghalni Koch.. De nem árulom el, olvassátok el a könyvet! Érdemes.

• Petur László: A wollsteini "fizikus"
• Oldalszám: 198
• Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó, 1970
• A Koch Intézet honlapja

Egy neurológus lábának története

"Amikor nem szenvedünk hiányt fiatalságból, szépségből, tehetségből, erőből, amikor hírnév, hála, vagyon az osztályrészünk, s valóra válnak álmaink, könnyű kedvesnek lenni, szerető szívvel fordulni a világ felé. De ha elfogy a szerencsénk, eltorzul a testünk, eltűnnek képességeink, megsérül épségünk; ha cserbenhagy az egészségünk és az erőnk, ha arra eszmélünk, hogy betegek vagyunk, szenvednünk kell és nincs biztos remény a gyógyulásra, akkor karakterünk a végsőkig próbára tétetik."

Ez az első könyvem Oliver Sacks-tól, pedig már régóta fenem rá a fogam, sőt, a "The Man Who Mistook His Wife For A Hat" (A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét) már egy ideje a polcomon pihen, de még nem olvastam el. Ehhez a könyvéhez viszont most egy elég jó akcióban jutottam hozzá, és kedvet kaptam rögtön elolvasni.


Aki nem hallott még róla, Oliver Sacks az Albert Einstein College of Medicine ideggyógyász-professzora. 
A történet felettébb izgalmasnak ígérkezett: egy szerencsétlen baleset folytán maga az író válik orvosból pácienssé. és ebből a szemszögből írja meg ezt könyvet.
Sacks egyik nap gyalogtúrára indul a norvég hegyekbe, egyedül, de szerencsétlenül belebotlik egy bikába, és a menekülésben megsérül a lába, méghozzá elég súlyosan. Azt már ott diagnosztizálja önmagán, hogy quadricepszín szakadása van, és a tónustalan izomból következtetve idegbénulása. Világos számára, hogy egyedül, egy hegy tetején senki nem fog rátalálni - maximum a bika -, így amennyire a körülmények megengedik, rögzíti a lábát (az esernyőt használja sínnek), és kúszó-mászó mozgással elindul visszafelé, nagy fájdalmakkal, szép lassú tempóban, fohászkodva, hogy még mielőtt ráesteledik, valami történjen. Szerencsésen egy épp arra vadászó apa és fia rátalálnak. így eljut a kórházba, ahol megkezdődik a "kalandja" páciensként. 

A kórházban hirtelen rászakad az az érzés, hogy most nem tud semmit sem irányítani,  hiába orvos, senki nem kérdezi meg a véleményét semmiről, arról sem ő dönt, hogy a műtétet altatásban vagy gerincvelői érzéstelenítésben csinálják meg: teljesen kiszolgáltatottan vár a sorsára.


A műtét sikerült, a sebész szerint minden rendben is van, de Dr. Sacks rémülten konstatálja, hogy a lába "eltűnt". Ott van, de még sincs. Csak lóg ott, de nem tudja irányítani, teljességgel idegen, mintha nem is hozzá tartozna. 
Próbálja önmagát diagnosztizálni, Pötzl szindrómára gyanakszik (amikor a beteg szélütés vagy daganat miatt hirtelen nem vesz tudomást teste bal oldaláról, vagy meg van róla győződve, hogy a végtagja idegen, nem létező, vagy esetleg másé). Sacks vissza is emlékszik egy saját volt betegére, aki hirtelen arra ébredt, hogy - szerinte -egy hulla lábát rakták az ágyába, amit ki akart onnan dobni, így kiesett az ágyból. Végül kiderült, hogy egy tumor volt a jobb agyféltekéjében, a parietális lebenyben, ami éjszaka vérezni kezdett. Sacks szerint agyának az a része, ahol a lábának helyzete leképeződik, reggelre eltűnt. Mindezt igazolta az is, hogy a tumor eltávolítása után az érzékelés visszatért.


De nem is mesélném el végig a tépelődéseit, mert ő sokkal érzékletesebben és logikusabban vezeti ezt le, és lényegében az egész könyv erről a kétségbeesett találgatásról, reményről és kiszolgáltatottságról szól. Sacks nagyon érzékletesen ír arról az érzésről, hogy milyen, amikor egy orvosból lesz páciens, és pláne amikor olyan problémát fedez fel magán, amivel a szakirodalom sem igen foglalkozik, mert a betegek vagy nem mernek róla beszélni, vagy nem tudnak - mert ők meg vannak róla győződve, hogy az nem az ő testrészük -, vagy nincs is aki meghallgatná őket. Hiszen a sebész elvégezte a műtétet, minden rendben is van, tehát anatómiai oka nem lehet, a többire pedig nincs idő..


A neurológusok sokáig nem foglalkoztak a tudat struktúrájával, úgy vélték azt a területet meghagyják a pszichiátereknek. Ez azért is volt így, mert a 19. században Charcot, a nagy neurológus, kiadta Freudnak és Babinskinek, hogy különböztessék meg a szervi eredetű bénulásokat a hisztériás eredetűektől. Azonban Babinski végül kinyilvánította a "harmadik tartomány" létjogosultságát, amikor a szervi zavarok okozzák a tudat rendellenességét.


Érdekes a filozófiai és történelmi fejtegetése is a könyv végén, és tulajdonképpen amiatt is olyan izgalmas a könyv, hogy pont maga Dr. Sacks kerül a beteg szerepébe. Egy picit azonban túlzónak és elnyújtottnak éreztem a könyvet, sokszor volt az az érzésem, hogy fele ennyi lap is elég lett volna a történethez. És azt is jól éreztem, hogy nem ez az ideális első könyvnek Sacks-tól (ezt sok helyen írják mások az értékelésben is, hogy ne ezt válasszuk elsőnek), de most már mindegy, a kedvem nem ment el Sacks-tól, inkább kíváncsibbá váltam a többire. 


Egyébként az Ébredések (1973) című könyvéből Robert De Niro és Robin Williams főszereplésével nagy sikerű film készült, amelyet Oscar-díjra is jelöltek.  2002-ben neki ítélték a Rockefeller Egyetem Lewis Thomas-díját, amivel írói életművének értékeit ismerték el.

• Eredeti cím: A Leg to Stand On
• Kiadó: Park Kiadó
• Oldalszám: 300
• Oliver Sacks oldala

Dr. Varró Vince, akit érdemes megismerni

Nagy elánnal kezdtem neki Varró Vince könyvének, hogy aztán egy kicsit megszeppenjek rögtön azon, hogy ez a memoár mennyire tömény, és mennyire személyes. Ha valaki mesél neked Mici bácsiról, vagy Paxiról, osztálytársak szüleinek életéről, (akiket természetesen te magad nem ismersz), és egyéb részletekbe menő életutakról, felmerülhet benned a kérdés, hogy jó jó, na de biztos kíváncsi vagyok én minderre?

A válasz nagyon hamar igenlő lett bennem, ami leginkább Varró Vince közvetlen és kedves stílusának, őszinte köszönhető. Hirtelen nagyon kíváncsi lettem erre az emberre, és a barátaira, muszos éveire, a szakmai karrierjére, a családi hátterére, külföldi és itthoni kalandjaira, orvosi pályafutására, politikai harcaira, mindenre, ami vele kapcsolatos, és amit ebben a könyvben megosztott velünk.

És igen, tömény a könyv, de a végén már alig akartam letenni. Egy vele készült interjúban azt mondja, hogy ő már olyan idős, hogy a fiatalok közül már senki nem is tudja, ki ő. Úgyhogy ismerjük csak meg őt, mert érdemes.

1970 és '91 között Szegeden a Belgyógyászati Klinika tanszékvezető egyetemi tanára volt. 1991-től emeritus professzor. A Magyar Gasztroenterológiai Társaság egyik alapítója, kezdettől főtitkára, majd 10 éven át elnöke.
"Klinikai tevékenysége során nemzetközi hírű gastroenterológiai centrumot hozott létre, amely jelentős eredményekkel járult hozzá a modern gastroenterológia fejlődéséhez. Varró professzor úr a gastroenterológia és a belgyógyászat területén iskolateremtő személy: két tanítványa lett tanszékvezető egyetemi tanár, hat tanítványa kapott egyetemi tanári, három egyetemi magántanári, tíz pedig osztályvezető főorvosi kinevezést az ország különböző területein. Igen gazdag tudományos tevékenységet fejtett ki. Kitűnő szakmai munkásságát itthon és külföldön egyaránt ismerik és elismerik. Több magas kitüntetés birtokosa, többek között kitüntették az MTA Eötvös Koszorújával, a Szegedért Alapítvány Fődíjával, Kiváló Orvos, Markusovszky-díjas, Szent-Györgyi Albert-díjas. Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezetben töltött be vezető tisztséget." (Klebelsberg Kunó-díj emeritusi fokozata, szövegrészlet)

Olvassuk tehát könyvét nagy szeretettel és kíváncsisággal, mert sokat tanulhatunk belőle, mind emberileg, mind szakmailag.
Azt olvastam, hogy Varró Doktor Úr tavaly ünnepelte 90. évét, és szellemileg még mindig aktív, aminek őszintén örülök.
Itt pedig egy videó is, amit vele készítettek a Szegedi Klinikán, illetve egy interjú vele.

• Varró Vince: Zárójelentés
• Oldalszám: 251
• Kiadó: Medicina

Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony

Hol hallottam róla, mi indított arra hogy elolvassam: 

Molyoltam :) Kertész Erzsébettől már korábban is olvastam, a Zsuzsi vakációját és Teleky Blanka életregényét, és mikor felfedeztem, hogy írt az első magyar doktornőről, azonnal el akartam olvasni, de csak most került rá sor, hogy kivegyem a könyvtárból.

A tartalmáról/fülszöveg: 

A zürichi Phönix Panzióba 1872 szeptemberében új lakó költözött. Fiatal, rövid hajú, szőke lány, svédnek vagy németnek gondolták a panzióbeliek. Amikor elfogódottan bemutatkozott, furcsa neve is gondolkodóba ejtette lakótársnőit. „Fau Gräfin Vilma Hugonnai aus Ungarn” –­ a bőröndjén felejtett névjegy elárulta, hogy a fiatal teremtés magyar, és nem is lány, hanem asszony. Ettől fogva Hugonnai Vilma ugyanolyan diáklány, mint a többi. Csak a kitartása, az akaratereje szokatlan. Tanulni akar, orvosi diplomát szerezni mindenáron, aztán hazájába visszatérve betegeket gyógyítani, mint férfi kollégái. Hosszú, keserves évek, évtizedek küzdelme, nélkülözés, megaláztatás az osztályrésze. A férfitársadalom a kiváltságait félti tőle. A svájci diploma nem elég, itthon még ahhoz is vizsgát kell tennie, hogy bábaasszonyként praktizálhasson. „Rettenetesek ezek az emancipált nők! –­ háborog a kultuszminiszter. ­ Fel akarják forgatni a világot! Hiába, nem teremthetünk precedenst. Eddig is megvolt a világ orvosnők nélkül, ezután is meglesz!”

Véleményem általában az egész könyvről: 

Nagyon tetszett. Hozta a Kertész Erzsébettől megszokott magas minőséget, azt a végtelen emberséget, a derűs hangot, amitől az az érzésem támad, mintha egy bölcs idős hölgy mesélne nekem. Látod kislányom, így kell ezt csinálni, ezt mondaná a tekintete.

 

Hangulata, atmoszféra: 

Olyan régimódi. Nem meglepő, hiszen az 1800-as évek végén játszódik, és Kertész Erzsébet hangja is... nem is tudom, olyan tényleg mintha egy békebeli hölgy mesélne, mindent elmond, de mégis olyan méltóságteljesen, nem lesz egy pillanatra sem naturális de mégis érzékeltet mindent. Azt hiszem nekem viszont nem sikerült rendesen elmondanom mire is gondolok, de remélem Ti azért értitek :)

Ami nagyon tetszett benne: 

Vilma. Hihetetlenül erős egyéniség. Erős, szorgalmas, munkabíró... amilyen én csak szeretnék lenni, de nem vagyok, és sajnos nem is leszek. Én lusta vagyok, léha és hiábavaló, és mégis orvosnő lesz belőlem. Hát van igazság a földön? Vilma doktorasszony kikövezte előttünk az utat, én mégsem tudom értékelni, hogy milyen könnyű dolgom lesz.

Rajta kívül nagyon szerettem  még Kálmán, Fruzsina és az ifjabb György alakjait. Ők igazán szerethetőek voltak.

dr. Hugonnai Vilma

Ami nem: 

Ilyen nem is volt. Még ilyet :))

Külcsín (kívül-belül): 

Szép kiállítású könyv. A Jelenkor Kiadó 1998-as kiadását vettem ki a könyvtárból. A borítón és belül is néhány lapon Gellér B. István grafikái szerepelnek. A lapok fehérek, a betűk kellemesen olvasható méretűek.

Belbecs (nyelvezet, fogalmazás és hasonlók): 

Ebben - természetesen - nincs hiba. A kiadó is jó munkát végzett, nem találkoztam elütéssel.

Értékelés: 

Mi mást is adhatnék rá:

10/10

Könyv adatai: 

Szerző: Kertész Erzsébet

Cím: Vilma doktorasszony

Kiadó: Jelenkor Kiadó, Lepke könyvek

Kiadás éve: 1998

Oldalszám: 316

Forrás: DEENK Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvt

Értékelés könyves oldalakon: Moly: 92% 72 vélemény után Goodreads: 5/5 1 értékelés alapján

Kertész Erzsébet

A wikipédián is van egy lap Vilmáról, a könyveben már nem szereplő, későbbi életeseményeket is megismerhetünk. A könyvben szereplőhöz képest néhány eseménynek más a sorrendje. Kíváncsi volnék melyik verzió hűbb az igazsághoz, Kertész Erzsébeté, vagy a wikipédiáé. Vajon milyen adatok alapján dolgozott? Álltak rendelkezésére levelek, naplók? Jó volna tudni. Mindenesetre Vilma a könyveben sokkal szebb mint a fényképen, de lehet hogy élőben tényleg gyönyörű volt.

Érdekes, hogy az írónőről csak ezt a fiatalkori képet találom mindenütt. Bár nagyon csinos rajta :)

Szívügy - Egy amerikai orvos magyar emlékei

Nagy érdeklődéssel vettem kezembe Dr. Kerényi Tamás könyvét. Visszaemlékezése rengeteg érzelmet hoz felszínre benne, és szerintem az olvasókban is, legalábbis engem mélyen megérintett élete története.
Az ötvenes évekbeli Magyarországon vagyunk, sztálinista terror, gulág táborok, ÁVH, besúgók. Kerényi Tamás édesapja is "eltűnik" hosszú évekre, mialatt nem tudnak róla semmit, a csonkán maradt család próbálja úgy folytatni az életét, ahogy addig, és soha föl nem adni a reményt, hogy apjuk visszatér egészségesen.

Tamás úgy dönt, hogy orvosi egyetemre megy, mint kiderül, ez apja kívánsága is. Lelkesen kezd bele tanulmányaiba, de az otthoni helyzet annyira elmérgesedik, hogy Tamás hosszas vívódás után úgy dönt, 1956-ban elhagyja az országot. Szülei nem tudnak róla, csak néhány baráttal osztja meg tervét, akik segítenek neki véghezvinni ezt az akkor csöppet sem veszélytelen tervet, és végül Tamás Amerikába kerül.
Hatalmas szorgalommal és kitartó munkával megtanulja a nyelvet, befejezi félbemaradt orvosi tanulmányait, és sikeres szülész-nőgyógyász lesz Amerikában.

A természetéből adódóan örökké tevékeny embert váratlan balesete, egy szívinfarktus dönti le a lábáról, és köti a kórházi ágyhoz hosszú hetekre. Ez a fordulat nagy bosszúsággal és félelemmel tölti el, hirtelen elönti a tehetetlenség érzése, és aggasztja, hogy kicsúszik kezéből a kormány, ami számára eddig ismeretlen érzés. A kényszerpihenő alatt megérik benne a gondolat: ahogy elfoglalt egyetemistaként ő nem tette meg anno, hogy édesapját faggassa a szörnyű orosz fogságbeli életéről, szeretné, ha a saját gyerekei megismernék az övét: küzdelmes gyerekkorát, magyarországi életét és történeteit.
Így hát megírja ezt a könyvet, amit azt hiszem nem csak a közvetlen családja, de sokan mások is nagy érdeklődéssel forgathatnak majd. Én legalábbis azzal tettem, és nagyon szerettem.

1990-ben ösztöndíjat alapított fiatal magyar orvostanhallgatók számára.

Dr. Kerényi Tamás Szülész-nőgyógyásznak a magyar tudományos együttműködés, a tehetséges fiatal magyar orvosok kutatómunkájának elősegítése a "Kerényi Perinatális Ösztöndíj" létrehozásával, valamint 1956 szellemének és örökségének ébrentartása érdekében végzett munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozták:

(forrás: www.gimagine.com)

Amerikában is kiadták könyvét "Ice chips" címmel, sajnos a neten nem leltem, pedig kíváncsi lennék a borítójára.

• Kerényi Tamás: Szívügy - Egy amerikai orvos magyar emlékei. Szeged - '56 - New York
• Kiadó: Magyar Könyvklub
• Oldalszám: 294
• A díjátadáson mondott beszéde angolul
• 
  

A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza

Akihez közel áll az orvostudomány, vagy legalábbis szívesen olvas orvosírók által írt könyveket, azok Andrea Majocchi könyvében biztos nem fognak csalódni. Bár előszavában megjegyzi, hogy könyve az orvosoknak túl kevés, a laikusoknak pedig túl szakmai, ezért leginkább orvostanhallgató fiának írta, egyfajta végrendelkezésként, és hogy jó és példás életre ösztökélje. De ez ne riasszon el minket, könyve nagyon is élvezhető.

Édesapját, aki nagyreményű orvos volt, még gyermekkorában elveszítette, így az árván maradt családot nagybátyja vette védelmébe. Nagyon szűkösen éltek, de Andrea-nak sikerül megnyernie egy ösztöndíjat, amivel lehetősége nyílik rá, hogy teljesüljön az álma, és apja nyomdokaiba lépve orvosi egyetemre menjen.

A XIX. század környékén járunk Olaszországban, Andrea Majocchi-nak sokféle kalandban és izgalomban van része orvosi pályafutása során, úgyhogy a történeteit olvasva nem unatkozunk majd.

Cirkuszos kocsiban, bordélyházban operál, sokszor kockáztatva a saját életét is, mindvégig próbálva az általa vélt helyes és orvoshoz méltó utat járni, ami az akkori időben (sem) nem volt könnyű dolog. Dolgozik az első világháború alatt a katonai kórházakban, segédkezik párbajoknál, utazik a lourdes-i zarándokok mellett  kísérő orvosként, és még rengeteg más kalandban van része.

Érdemes tehát elolvasni, izgalmas és emberi könyv ez, ajánlom mindenkinek.

• Andrea Majocchi: A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza 
• Eredeti cím: Vita di chirurgo
• Kiadó: Dante Könyvkiadó, 1940
• Oldalszám: 351