A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza

Akihez közel áll az orvostudomány, vagy legalábbis szívesen olvas orvosírók által írt könyveket, azok Andrea Majocchi könyvében biztos nem fognak csalódni. Bár előszavában megjegyzi, hogy könyve az orvosoknak túl kevés, a laikusoknak pedig túl szakmai, ezért leginkább orvostanhallgató fiának írta, egyfajta végrendelkezésként, és hogy jó és példás életre ösztökélje. De ez ne riasszon el minket, könyve nagyon is élvezhető.

Édesapját, aki nagyreményű orvos volt, még gyermekkorában elveszítette, így az árván maradt családot nagybátyja vette védelmébe. Nagyon szűkösen éltek, de Andrea-nak sikerül megnyernie egy ösztöndíjat, amivel lehetősége nyílik rá, hogy teljesüljön az álma, és apja nyomdokaiba lépve orvosi egyetemre menjen.

A XIX. század környékén járunk Olaszországban, Andrea Majocchi-nak sokféle kalandban és izgalomban van része orvosi pályafutása során, úgyhogy a történeteit olvasva nem unatkozunk majd.

Cirkuszos kocsiban, bordélyházban operál, sokszor kockáztatva a saját életét is, mindvégig próbálva az általa vélt helyes és orvoshoz méltó utat járni, ami az akkori időben (sem) nem volt könnyű dolog. Dolgozik az első világháború alatt a katonai kórházakban, segédkezik párbajoknál, utazik a lourdes-i zarándokok mellett  kísérő orvosként, és még rengeteg más kalandban van része.

Érdemes tehát elolvasni, izgalmas és emberi könyv ez, ajánlom mindenkinek.

• Andrea Majocchi: A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza 
• Eredeti cím: Vita di chirurgo
• Kiadó: Dante Könyvkiadó, 1940
• Oldalszám: 351

Egy orvosprofesszor visszaemlékezései

Imádom azokat a visszaemlékezéseket, amiket bölcs, sokat megélt orvosok írnak könyv formájában. Már szinte vadászom az ilyeneket, és szerencsére mostanában egészen jókat találtam. Mégis különlegesen tartom Kováts Ferenc könyvét ebben a műfajban. Az 1965-ben megírt naplóját olvasni kicsit olyan, mint amikor hallgatsz valakit, aki kötetlenül mesél, csak mesél, távolba révedő szemmel, és felelevenedik a múlt. És az a "mese" rettentő érdekes, egy kalandos és két világháborút, rendszerváltozást megért orvos életútja. Azonban akkoriban az ország vezetése nem engedte megjelentetni a könyvet, nem tudni, hogy miért. Végül 2000-ben jelent meg, alapítványi támogatással, egy régi tanítvány, Hutás Imre professzor előszavával.

Kováts Ferenc (1888-1983) professzor a korszerű magyar tüdőgyógyászat megteremtője volt. Kolozsváron járt orvosi egyetemre, majd avatása után munkáját Erdélyben kezdi meg körorvosként, falusi környezetben,
Az I. világháború után Szegedre menekül, nagy munka árán létrehoz egy korszerű tüdőgondozó intézetet.
Jár külföldre tanulmányutakra, képezi magát a szakmában, igyekszik az újdonságokat elsajátítani, hogy itthon hatékonyabban gyógyíthasson a megszerzett ismereteivel.
A kor legnagyobb betegsége akkoriban a TBC volt, így a professzor nagy hangsúlyt helyez ennek a kutatására. Itthon ő alkalmazza először sikeresen a beteg tüdőt nyugalomba helyező légmell kezelést, melynek elterjesztése is az ő nevéhez fűződik. Szintén ő az első, aki leírta a "paprikahasítók betegségét", amit a világirodalom is az ő nevéhez kapcsolt.

Később kinevezik Fővárosi Szent János Kórház tüdőbeteg-osztályának élére, amit hatalmas munkával és elhivatottsággal varázsol korszerű intézménnyé, az akkori állapotok ugyanis elkeserítőek voltak akkor az ottani kórházban, és ez az egész közhangulatra is rányomta a bélyegét. Tanítványaiból elismert klinikusok, az ország tüdőosztályainak vezetői lettek. 1944-ben jelenteti meg híressé vált könyvét a tüdőgümőkórról.
Kiváló művész is volt, a könyvben található rajzok általa készültek.

Ajánlom mindenkinek ezt a csodás könyvet, főleg azoknak, akiket érdekel az orvostudomány.

• Kováts Ferenc: Völgyből a hegyre


• Kiadó: Vince Kiadó


• Oldalszám: 320


• Cikk a könyvről

"Könyvem elsősorban arról szól, hogy ugyanolyanok."

A poliovírus 

A gyermekbénulás (más néven Heine-Medin-kór, poliomyelitis) fertőző betegség, melyet a polio-vírus okoz (a kórról például ITT találhatóak részletek). Kiszámíthatatlan lefolyású, terjedésű betegség. Az érintettek egy részénél nem is jelennek meg a jellemző tünetek, mások nyomtalanul meggyógyulnak. A szerencsétlenebbek örökre megbénulnak. Magyarországon 1931 és 1952 között általában ötévente tört ki járvány, 1952 után sűrűbben következtek egymás után; a bejelentett betegek száma 1931-ben 1138, 1954-ben 1176, 1957-ben 2334. Az utolsó nagy járvány 1959-ben tombolt. Az első lélegeztetőgépeket 1959-ben kezdték el alkalmazni azoknál, akik esetében a betegség a légzőizomzatot is károsította, majd azok, akik továbbra is légzéstámogatása szorultak, a Baba utcai otthonba kerültek, életük jelentős részét vastüdőben töltötték.

A vastüdő hatalmas, zárt fémhenger, melyből légritkítás segítségével áramlik a levegő a tüdőbe és vissza; tulajdonképpen az izomműködést pótolja, a mellkas hasonlóan tágul és esik össze, mint a természetes légzésnél, csak éppen ez a mozgás a gép munkájának következménye. Azok a betegek, akiknek a bénulás a légzőizmait érintette, különböző mértékben szorulnak állandó légzéstámogatásra. Gépen kívül a betegek egy része megtanul a levegőt harapva-lenyelve lélegezni, ugyanakkor ez a légzés csak ébren és átmenetileg juttatja őket kielégítő oxigénhez. Az idő többi részét a tankban töltik. 

"Itt soha nem történik semmi. A többség 1959-ben, 1960-ben került ide. Azóta kisgyerekekből fiatal férfi, fiatal nő lett. A néhány korosabb beteg lassan idősödik. Itt soha nem történik semmi. Itt óráról órára történik valami. Olykor a külvilágból is beszivárognak események. Sokkal gyakoribb a belső viharzás. Érzelmi vagy indulati...vagy...Mindig is óvakodtam a nagy szavaktól... Most mégis ezt kell mondanom: ... vagy létbeli. A fennmaradásukat érintő. Egyetlenegyszer nem mentem el úgy tőlük, hogy ma olyan volt, mint máskor. Itt óráról órára történik valami."

A betegség történetéről, a magyar járványokról László Anna részletesen ír. Megnyerően pontos beszámolóját anekdoták, eposzba illő, megtörtént esetek leírása teszi emberközelivé, orvos, aki 30 napig nem ment haza, egészségügyi dolgozók, akik pihenés nélkül, három napon át mesterségesen, kézzel lélegeztettek egy beteg kislányt. Röviden térnék ki a két vakcinára: ma a járványos gyermekbénulás megelőzésére a Salk-vakcinát (Jonas Edward Salk (1915 - 1995), amerikai virológus), mely elölt vírust tartalmaz, injekció formájában kapják a betegek. A másik oltás, a Sabin-csepp (Albert Bruce Sabin (1906 -1993) lengyel származású, Amerikában végzett orvos) élő, de a fertőzőképességét mutáció következtében elvesztett vírustörzseket tartalmaz. (hatékonyabb, de veszélyesebb oltás, melyet az oltás okozta fertőzés elkerülése érdekében ma már időben a Salk-vakcina után következik az oltási rendben). A magyarországi tömegoltások 1959. december 14-én kezdődtek el, az oltásból páratlan erőfeszítéssel minden három hónap és tizennégy év közötti gyermek részesült. Innentől kezdve a betegség gyakorlatilag eltűnik, egy-egy szórványos eset fordult csak elő. Hazánk a világ harmadik országa, ahol kötelezővé és ingyenessé tették a Sabin-oltást, a gyereknépesség védettsége kiemelten magas Magyarországon, csaknem száz százalék.

A gyermekbénulás, a hozzá kapcsolódó történetek talán nemcsak számomra tűnnek irreálisan szörnyűnek, inkább horrorfilmbe, mint a valóságba illőnek. A mi generációnknak már valóban csak rémtörténet. A vakcinák segítségével, a WHO eradikációs programjának következtében 2002-ben Európát polio-mentesnek nyilvánították. Afrikában, Ázsiában ugyanakkor még mindig előfordulnak járványok. A témáról például Budai József ír EBBEN a cikkben.

László Anna (1926-1981; részletek például ITT) a Színművészeti Főiskolán, mint dramaturg, szerzett diplomát; érdeklődése azonban csakhamar az írás felé fordult. Munkái közül, amelyek az ember és a társadalom jellemzőit, bonyolult kapcsolatát igyekeztek megfesteni; talán a leghíresebb a Vaspólya című szociográfia, amely a gyermekbénulás áldozatainak életét, mindennapjait festi le.

Kezdetben a történet nagyon szép és megható. Emberhez méltatlan körülmények között emberfeletti kitartással, akarattal találkozunk, hőstörténettel. Az első pár fejezet után azt hittem, így marad ez az esszé során. De a történet mélyül és színesedik, igazibb lesz minden oldallal. Az írónő, aki a szó jó értelmében kiváló emberismerő, átvisz minket a felszín hullámain: az olvasó nem ragad le a sajnálkozásnál, hanem egyre jobban megismeri az ott élő embereket, olyan határig, amikor már elfeledkezik a vastüdőről, a béna izmokról: sorsokra, vágyakra, jellemekre talál, ahogyan bárhol másutt: a háborús regényekben, kedvenc filmeiben, vagy a szomszédjai között.

Érdemes csak a fejezetcímek közül szemezgetni ízelítőül: "Képzelt monológ a hintaágyon", "Áramszünet az élet és halál peremén", "A másik festő", "A dühöngő ifjú", "A Dosztojevszkij-hős", "Aki önmagán segített", "Újra Nádor Gyurkáról, a gépek szerelmeséről".

***

László Anna csodálatos. Megismertet mindenkivel, filozofál, ritka igényességgel ismerteti az orvosi és történelmi részleteket, úgy festi elénk az otthon lakóit, hogy szinte látjuk őket. Ez az a könyv, amit ajánlok mindenkinek, aki emberekkel szeretne foglalkozni, és mindenkinek, akit egyszerűen csak érdekelnek az emberi kapcsolatok, jellemek, történetek, fájdalmak, örömök.

Végezetül arról, hogy "Segíteni: alkotás":

"Mi kell ahhoz, hogy az egyik ember igazán segítsen a másikon? A gyors válasz könnyűnek mutatná a kérdést. A tárgyi eszközökön kívül jó szándék kell hozzá, együttérzés, némi önzetlenség és legfeljebb átlagos képességek. Magam is csak a vidám házban ismertem fel a segítségnyújtás roppant sok buktatóját. Míg kialakult az a nézetem, hogy a hibátlan segítéshez alkotóerő kell. Ez kibuggyanhat éppoly egyszerűen és természetesen, akár a névtelen költőből a népdal - de jelentkezhet olyan átgondoltan, megkomponáltan, mint a neves remekműben. Tudományos ismeretekre is szükség van és vájt fülre. (A vájt fül mindjárt megkérdőjelezhet egy ragot: 'Az egyik ember segít a másikon. Hogyne, ha például életmentésről van szó. Kisebb méretekben inkább: a másiknak. Aki a másikon segít, fölérendelt helyzetben van. Ha önkéntelenül is: függőséget tart fenn. Ő a nagy.) Nem csoda, ha ennyi feltételt kevesen teljesítenek maradéktalanul. A segítség haszna vagy ártalma néha azonnal megmutatkozik, néha egy-két évtized múlva... Általában: a segítség minél kevésbé látványos, annál megbízhatóbb. Minél csendesebb... A legrokonszenvesebb, ha ki sem mondja senki, hogy segít. Csak teszi."

A könyv adatai:

• László Anna: Vaspólya
• Szépirodalmi Könyvkiadó 1979
• 288 oldal

A börtön orvosa

Már nem emlékszem honnan van ez az ütött-kopott régi könyvem, a sárga lapokkal.. valami antikváriumból rendeltem. A kiadás éve nincs benne, pedig arra is kíváncsi lennék, mindenesetre valamikor a huszadik század elején lehetett.

Louis Berg fiatal orvos, New Yorkban kap munkát egy börtönben. Gyanútlanul, és természetesen némi aggodalommal és félelemmel telve lépi át a küszöböt első munkanapján, amikor még nem sejti, mi minden lappang a hatalmas betonfalak mögött.

Néhány év eltelte után írta meg e könyvét "Prison Doctor" címmel, amit megjelenése után hatalmas megdöbbenés és felzúdulás kísért. A regényben őszintén feltárja az amerikai börtön mélyén meghúzódó igazságtalanságokat, megvesztegetéseket, a korrupt igazságszolgáltatást és a besúgókat, politikai összeköttetéseket, amik sokszor ártatlanok életébe kerülnek. Sokan támogatták, és persze sokan támadták is az orvos írót, de a célját elérte: vizsgálat indult, és végül minden vád beigazolódott.

A börtön megváltoztatja az ember lelkét, és inkább nem jó irányba..- tartják az ott élők. Mert aki eddig nem tudott káromkodni, lopni vagy hazudni, az most majd megtanul. És a kilátástalan, igazságtalan mindennapokat nem lehet elviselni máshogy, csak ha az ember belül megkeményedik. Utána pedig már nagyon nehéz jó embernek lenni, bízni a másikban. Sok nehéz bűnöző ül bent, de vannak, akik ártatlanul senyvednek, de nem számít, itt úgyis mindenki azt állítja, hogy ő ártatlan. Nincs megkülönböztetés.

Louis Berg mindvégig próbálja tartani a lelket az emberekben, mindenkivel kedves, előítéletektől mentesen, legfőbb célja, hogy az emberek meggyógyuljanak. Ha el akar érni valamit, addig megy utána, amíg véghez nem viszi, számára a legfontosabb, hogy a beteg a megfelelő ellátást kapja, börtönkórház ide vagy oda. Persze sokszor tehetetlen a rendszerrel szemben, és egyre kétségbeesettebben látja és hallja, hogy az emberek kezdik elveszíteni a türelmüket bent, és akár az életük árán is, de harcolni fognak a szabadságukért, nem tűrve az elnyomást. A hangulat pattanásig feszült..

Dr. Louis Bergről nem találtam semmi infót, hogy mi lett vele azután, hova ment dolgozni, milyen hatással volt rá ez az egész. A regényből jó néhány sorsot megismerhetünk, és együtt érezhetünk az orvossal, átérezve a sokszor tehetetlen dühöt és tenni akarást, ami végül ennek a könyvnek a megírására sarkallta.

• Louis Berg: A börtön orvosa


• Eredeti cím: Prison Doctor


• Kiadó: Lux Könyvkiadó


• Oldalszám: 294

Kérem, boncoljanak fel!

"Lassan sodródunk az esti hullámokkal,
Betakarva ki nem mondott álmainkkal,
Ahogy múlnak a napok egymásba,
Hangtalan, percek nélküli örökkévalóságba."

Dr. Csiba László a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára, 1999-tõl az MTA doktora, a Magyar Stroke Társaság elnöke, a Nemzetközi Stroke Társaság tagja, az Európai Neuroszonológiai Társaság vezetőségének és a Stroke folyóirat kiadói testületének tagja.
Ő szervezte meg az ország első neuroszonológiai laboratóriumát és a Magyar Neuroszonológiai Társaságot.
Sokfelé járt a világban, dolgozott három évig Kölnben a Max Planck Intézetben, majdnem egy évig Japánban, kilenc hónapig Franciaországban.

Novelláskötetében lévő anekdotái a valóságon alapulnak. Én sosem voltam oda a novellákért (na jó, Csehovot mindig is imádtam), de ez egy fantasztikus könyv, félelmetesen jó humorával hol könnyes nevetésre fakaszt, hol végtelen szomorúságra.
És a legszebb az, hogy a rövid kis történetekből képes voltam rögtön átváltani, sodródni a könyvvel. A néhány személyes jellegű bejegyzéstől még mélyebbre férkőzött a szívembe. Mindenkinek tiszta szívből ajánlom. Fantasztikus, örök kedvenc maradt.

Egy részlet az egyik kedvencemből:

"A klinikatelep sarkán három, szemlátomást munkanélküli, prostituált ücsörgött a porban. Szotyolát és cigarettát rágcsáltak, egy ajánlatoktól pezsgő, szebb jövőről álmodoztak. Amikor közelebb értem, szemügyre vettek. Kettő nem mozdult, de a harmadikban föltámadt a kötelességtudás és a munkaszeretet, leporolta színes szoknyáját, majd néhány bizonytalan lépést tett felém.
-B…ol? – kérdezte Arany János-i tömörséggel."

• Dr. Csiba László: Kérem, boncoljanak fel!
• Oldalszám: 182
• Kiadó: Szent Gellért Kiadó és Nyomda
• Interjú Csiba Lászlóval

Sebész késsel és tollal

Bátyámtól kaptam ezt a könyvet, ami már egy ideje a kívánságlistámon volt - a dolog szépsége az, hogy ő nem ismerte a kívánságlistámat.
Csak engem. :) Úgyhogy érthető módon rettentően örültem a könyvnek, és amint befejeztem az utolsó vizsgámat a vizsgaidőszak végén, neki is kezdtem.

A regény Kós Rudolf kézsebész professzor munkája, a sebészet, és a sebészek – sokszor megrázó – története Magyarországon a II. vh. előtt, alatt és után. Bár sok életrajz van benne, mégis olvasmányos és letehetetlen. Megdöbbentő, miken mentek keresztül a magyar orvosok, hogy kiharcolják az embereknek a legjobb ellátást…

1956. október 23-án kirobbant a forradalom, amikor is a szerző épp ügyeletet teljesített a II. számú Sebészeti Klinikán, ahova a sérülteket szállították.

„A klinika portásai nem engedték be az ÁVH-sokat kereső forradalmárokat. A nővérek a sebesült egyenruhásokat klinikai fehérneműbe öltöztették, a fejtáblájukra polgári foglalkozást írtak, a sebesült szovjet katonáknak pedig magyar neveket adtak. A harcok befejezése után az „ellenforradalmár” sebesültek adatai után nyomozóknak a klinika tagjai a nagy francia sebész, Dupuytren szavaival válaszoltak, aki a francia forradalom alatt a felkelők után kutató rendőröknek kijelentette: ’Kórtermeimben felkelőket nem, csak sebesülteket láttam’ Az intézet adminisztrátorai sem szolgáltattak ki a nyomozóknak sebesültekről szóló információkat.”

Olvashatunk még a műtétek, az altatás, a sebészet, a műtéti technikák, a vérátömlesztés történetéről, a "szerelem kesztyűi"-ről, a sebészet nagy alakjairól: Hültl, Petz, Bakay, Hüttl, Manninger, csak hogy néhányat említsek. És valóban, a sok életrajz sem unalmas, mert az embert valahogy magával ragadja az a kor, amikor az orvosok sok esetben a saját életüket kockáztatták az orvostudomány fejlődéséért, a betegek gyógyulásáért, nem akármilyen áron.

És akkor álljon itt egy szerintem gyönyörű vers a vérátömlesztésről, amit Dr. Bándy Ferenc írt, és 1943-ban jelent meg a Magyar Vöröskereszt Lapban:

"Öt óra tíz... Egy röpke pillanat,
A szürke ködben szürke gép robog,
Az útja mellett sár, vér és romok.
Egy szívet visz, a szív alig dobog.


A gép rohan, s a szív meg-megáll,
Tovább, tovább, a perc életet ér,
Üvegcsövekben készen áll a vér!
S a szív Istentől még pár percet kér.


Valaki egyszer, már ki tudja hol,
A vérét adta egy bús tavaszon.
Szőke lány vagy szép fekete asszony,
Hogy a szívben életet fakasszon.


Öt óra...Egy röpke pillanat.
Az ér megnyitva, benne kanül.
Fáradt szemekben halál árnya ül.
S künn a szteppén vad szál hegedül.


A szív gazdája már alig piheg.
A szem tág és az arca hófehér.
De halkan, halkan lüktet már az ér
Fényes csövekből áramlik a vér.


Valaki most... ki tudja, merre... hol?
Talán álmodik vagy csókol vagy dalol,
S nem tudja, hogy messzi ég alól
A vére most egy más szívbe hatol.


Öt óra húsz, egy szélmalom kering,
S kering a vér a szívben idebenn.
Nem hallat már, mint márvány hidegen
A vér dalol, a vér nem idegen.


Valaki most egy álmos hajnalon,
Mikor körülöttünk lángol a világ,
Visszakapta a férjét vagy fiát,
Az édesapját egy kicsi diák.


Öt óra harminc, egy szürke délután,
Halálvölgyből visszatért az élt
Tűzpirosan itt kering a véred,
Ismeretlen! Köszönjük Tenéked"

• Cím: Sebész késsel és tollal - Fejezetek a magyar sebészet XX. századi történetéből
• Oldalszám: 216
• Kiadó: XX. Század Intézet

"Amikor mozdulsz, a világ is megmozdul."

Tulajdonképpen ez az a gondolat, amely köré a híres amerikai előadó, motivációs tréner, több világsikert elért könyv írójának világa épül. Az, hogy a változásoknak magunkból kell kiindulni, hogy a sikereink, kudarcaink mind önmagunkból erednek, és hogy a világ és a sorsunk azt tükrözi vissza, aminek magunkat, a lehetőségeinket látjuk.

Gondolkoztam rajta, hogy a sok szakmai témájú regény, életrajz közé feltegyem-e ezt a sem nem tudományos, sem nem szépirodalmi írást. Végül azért döntöttem mellette, mert tulajdonképpen (három könyvének elolvasása után) egyre inkább kedvelem Andrew Matthews-t. Lendület, optimizmus, meggyőző erő, élettapasztalat sodorja magával az olvasót; ebben a legutóbbi műben pedig az író mélyebb témákat is feszeget, és bár a híres "amerikai optimizmus" megmarad, ez a könyv, azt hiszem hitelesebb, szerethetőbb az eddigieknél.

Az olvasóban azért akad belső ellenállás, legalábbis magamból kiindulva. Komolyan azt akarják velem elhitetni, hogy minden csak rajtam múlik, hogy szeretnek-e, hogy sikeres, gazdag leszek-e, vagy kudarcok sorát halmozom az életemben? Sőt még azért is lehetek felelős, ha egy tégla a felemre esik? És mi van a múltammal? A gonosz főnökömmel? Az alulfizetett szakmámmal, a rossz körülményekkel, a barátokkal, akiknek mind lehet valamilyen hibájuk, a balsorsommal, az isteni büntetéssel? ... Hát persze, az ilyen gazdag amerikai könnyen beszél, aki mind nem rendelkezik a fent sorolt hátrányokkal.

Na, ezen kell túljutni. És ebben a könyvben teszi az író a legtöbbet azért, hogy ez sikerüljön, hogy elhiggyük, hogy nem arról van szó, hogy könnyen optimista és nyitott ember az, aki boldog és mindene megvan, hanem fordítva: aki optimista és nyitott, annak meglesz mindene és boldog lesz. Nem egy történetet olvashatunk olyanokról, akikkel a leginkább rettegett dolgok estek meg, a teljes anyagi csődtől kezdve, a család elvesztésén át, halálos betegségig; és valami mégis továbbhajtotta őket, kimásztak a szakadékból. Ez segít abban, hogy a könyvet ne a fent említett gondolatokkal dobjuk el.

Még egy dolog, amit kedvelek ebben az íróban. Azt, hogy ő nem diagnosztizál, nem keres komplexusokat, nem próbálja meg azt állítani, hogy aki nem tökéletes, az hibás. Ebben a tekintetben, az elfogadás, a hibákkal-fogyatékosságokkal való azonosítás tagadásában Matthews annyira hiteles, hogy számomra egyes gondolatai pszichoterápiában, krízishelyzetekben is felhasználhatónak tűnnek.

A könyvet azoknak ajánlom, akik nyitottak erre a stílusra, leginkább olyanoknak, akik nem pont az "élet szar és kész" fázisban járnak, hanem ellenkezőleg, éppen biztatást keresnek az életükben fontos valamilyen változáshoz.

Az egyik kedvenc idézetem:
"Mindig lesznek problémák az életedben - és amikor nem lesznek nagy problémák, akkor a kicsik majd azzá válnak... Képzeld el, hogy egy tízórás repülőút előtt állsz. A repülőgép éppen most szállt fel. Csak remélni mered, hogy egy kicsit lazíthatsz, talán még aludhatsz is egy keveset. És aztán észreveszed! A melletted ülő férfi óramű-pontossággal, hat másodpercenként szipákol egyet... Azt gondolod. "Jaj ne! Ez a hapsi egy szipákoló metronóm! Örülnék, ha nem kellene vele utaznom." Előveszed a számológépedet: "Tíz szipákolás percenként szorozva... az tizenkettőezer szipákolás Frankfurtig! Lehet, hogy ez lesz életem legszörnyűbb éjszakája." Egészen eddig nem vetted észre a mögötted alvó kisbabát. Hirtelen felébred, és elkezdi tüdőkapacitását tesztelni. Nehéz figyelmen kívül hagyni a visító babákat a hosszú menetidő alatt. Akkor már azt mondod magadnak: "És még a Szipákoló miatt idegesítettem magam? Azt még valahogyan elviseltem volna, de a visítozó babákat?! Hát csoda, ha kiborulok?!"
Ekkorra kezdenek igazán rosszra fordulni a dolgok. Minden figyelmeztetés nélkül a repülő rázkódik egyet és a föld felé veszi az irányt. Elsápadsz, a gyomrod a torkodban van. Mindenki jajgat. A mentőmellény után nyúlsz és közben így egyezkedsz magaddal: "Csak meneküljek meg, és megfogadom, hogy sohasem fogok idegeskedni a szipákolók miatt. Boldogan eltűrőm az üvöltő csecsemőket egészen Európáig!"
A repülő ismét vízszintesbe kerül, majd elkezd emelkedni. A pilóta elnézést kér a váratlan felfordulásért. A bébi abbahagyja a visítást, Szipákoló úr is elalszik. Ismét a keresztrejtvénybe temetkezel - és mit gondolsz, mi történik? Szipákoló úr elkezd horkolni. "Jaj ne. Ha nem kellene ezzel az alakkal utaznom, akkor tényleg szerencsés lennék!"..."

A könyv adatai:

• Írta és rajzolta: Andrew Matthews
  
• Eredeti cím: Happiness in Hard Times (2009)
• Fordította: Gálai Éva
• Kiadja: Varázsládika Kiadó (www.varazsladika.hu)
  
• 160 oldal

Utóiratként egy negatívum, ami ellen az optimizmus sem véd: rendkívül zavaróak a magyar fordítás helyesírási és nyelvhelyességbeli hibái, melyek helyenként nem is apró tévesztések. Kár.