2017. december 10., vasárnap

Do No Harm: Stories of Life, Death and Brain Surgery

Every surgeon carries within himself a small cemetery, where from time to time he goes to pray – a place of bitterness and regret, where he must look for an explanation for his failures.’ René Leriche, La philosophie de la chirurgie, 1951” 

Történetek az Életről, Halálról, lelkiismeretről és felelősségről, érzelmekről és elhivatottságról. Mindez egy fantasztikus ember és orvos látószögéből megírva, egy olyan emberé, akinek a szikéje alá habozás nélkül befeküdnénk. Bár a betegek hajlamosak isteni hatalommal felruházni az orvosaikat, végül is az orvos is ember, aki hibázhat és hibázik is, csak az ilyen hiba sok esetben fatális. Henry Marsh erről a csodaszép, de iszonyú nagy felelősséggel terhelt világról mesél nekünk.


  • Cím: Do No Harm: Stories of Life, Death and Brain Surgery by Henry Marsh 
  • Oldalszám: 292 oldal 
  • Kiadó: Orion Books

2013. június 12., szerda

Erőméz

„Egy öreg sebésznek egy egész temető van a szívében, amit időnként meglátogat.."   

A vizsgaidőszak miatt nem volt időm értékeléseket írni, de most szemezgetek néhány könyvről, amit az alatt olvastam, és bár csak pár mondatban, de írnék róluk, mert érdemes elolvasni. Itt van például az Erőméz, amit Dr. Széll Kálmán írt, akit "a hazai aneszteziológia és intenzív terápia alapítójaként" tartanak számon.


Én minden ilyen tevékeny élettel, és izgalmas múlttal rendelkező idős orvost köteleznék arra, hogy nyugdíjas korában memoárt írjon az emlékeiről.. Fantasztikus volt olvasni a vicces anekdotákat, a régi korok gyógyítását, és gyógyítóit, a néhol tipródó embert és orvost, az emlékeit kollégákról, barátokról, kórházról. Dr. Széll Kálmán pedig nem szépít: a saját hibáit is „meggyónja” könyvében, „okulásul”, és mert ő is Ember, aki tévedhet, de a szíve a helyén volt mindig is.
És a memoárt olvasva láthatjuk, hogy még most is..

Itt egy cikk róla, ami a könyvbemutatóján készült a beszélgetésből.

2012. szeptember 6., csütörtök

Küzdelem a Lyme-kórral

Makra Ágnest már lassan 30 éve csípte meg egy kullancs, azóta küzd azzal szörnyű betegséggel, amit Lyme- kórnak hívnak. Nagyon sok szenvedésben volt már része ez alatt a három évtized alatt, mind fizikailag, mind lelkileg, azonban Ágnes nem tört meg, és nem engedte, hogy a kór maga alá gyűrje. Küzdött és remélt, mert csak így lehetett túlélni, és csak így lehet most is. Hogy egy nap arra ébred majd, hogy nincs fájdalom.

Akkoriban, amikor kálváriája 1985-ben egy ici-pici kullancs miatt megkezdődött, Magyarországon még nemigen tudták beazonosítani a Lyme-kórt. Hosszas egyéb vizsgálatok után végül rásütötték, hogy pszichózis, hiába próbálta bizonygatni az orvosoknak és a nővéreknek az ellenkezőjét, hogy ő márpedig érzi, hogy valami nincs rendben a testében, nem hittek neki. Emiatt még erősebbnek kellett lennie, hiszen tudta, ha hisztizni kezd, már tényleg nem moshatja le magáról a pszichés megbélyegzést.

A betegség fél éve lappangás után megtámadta az idegrendszerét, ízületeit; Ágnes tolószékbe kényszerült. Végül egy Amerikában élő magyar orvos igazolta betegségét, akkor már nagyon le volt gyengülve. Végső kétségbeesésében Mexikóba utazott, - amire a pénzt szimpatizánsai gyűjtögették számára össze, hogy ki tudjon utazni - egy kezelésre, aminek a lényege az volt, hogy maláriás vérrel fertőzik őt meg, és a magas láz majd elpusztítja a kórokozókat a szervezetében. A láztól teljes önkívületben fetrengve, hányingertől és lázálmoktól gyötörve töltötte napjait az ottani kórházban, az orvosai a karjukban vitték ki zuhanyozni is. A kezelés, bár jól sikerült, de sajnos nem sikerült az összes kórokozót megölni a szervezetében, csak csökkenteni a számukat, többszöri kiutazás és kezelés után is.

Ma már jobban ismerik ezt a borzalmas betegséget az orvosok, de nagyon fontos, hogy az emberek észrevegyék a legapróbb jeleket is, és figyeljenek rá. Makra Ágnes ezért is írta meg könyvben az ő történetét, hogy felhívja mindenki figyelmét rá, hogy egy apró kullancscsípésből milyen életre szóló betegség alakulhat ki.

Ágnesnek ma már férje és kisgyereke van, akik mindenben támogatják és segítik, így legalább már nem egyedül kell felvennie a harcot a betegséggel.
Fantasztikus a bátorsága és kitartása, kívánok neki gyógyulást és boldogságot!



  • Cím: Makra Ágnes: Kullancscsípéstől a maláriáig
  • Kiadó: Maszk Egyesület
  • Oldalszám: 217

2012. szeptember 4., kedd

Elsodort lelkek

Na, ez tipikusan az a könyv, amit nem emelnék le csak úgy a polcról az üzletben. Az író neve nem mond semmit, és a borító sem túl meggyőző számomra, legalábbis nem azt a műfajt sejteti, amit szívesen olvasok.

De akkor mégis hogy került a kezembe a könyv?
Hát úgy, hogy valahol olvastam, hogy a János kórházban van egy orvos, Dr. Szigeti Zoltán, a Szent János Kórház szemészeti osztályának vezető főorvosa, aki álnéven könyvet ír, mégpedig Frank Sorel néven, és elég sikeresnek mondhatók az eddigi alkotásai.

Hát mit is mondhatnék.. szerintem fantasztikus a könyv. Nem csak a történet, a benne lévő fordulatok, párbeszédek, hanem maga az írói stílus. Faltam minden sorát.

A regény a második világháborút átívelő időszakban játszódik, így Horthytól Kádáron át a Kennedy családig mindenki felbukkan, csak úgy mint a zsidóüldözés, a munkaszolgálat, az ÁVH, Hitler, Recsk.. Magyarország történelmének egy igen jelentős szeletét öleli fel.

Három fiú élete teljesedik ki a történetben. Hartai Mihály kitűnő tornász gyerek, de igazi tehetség a tanulás terén is, amit szerencséjére mások idejében felfedeznek, és felkarolják a szegény családban született fiút, így a koszos gyár helyett gimnáziumban tanulhat, és később azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret, és amihez a legjobban ért.
Barátja, Hegedűs Miklós igazi sakkbajnok. Bár a tornateremben nehézkesen mozog, a sakktábla előtt verhetetlen elme. Az első adandó alkalommal disszidál Amerikába, és ott csinál fényes karriert.
Másik barátja, Nónay Gusztáv is teljesíti nagy álmát: orvos lesz, méghozzá híres urológus.

Mindhármójukat megtépázza a sors, és bár sokszor tűnik úgy, hogy a helyzet reménytelen, azért legtöbbször már látni a fényt az alagút végén. És bár van, hogy messzire sodorja az élet őket egymástól, az igazi jó barátok tíz év elteltével is ugyanolyan jó barátok, még ha nem adhatnak magukról hírt sem, mert közbeszól a rendszer.

Imádtam a könyv természetes stílusát, gördülékenységét, ízességét. Ugyanakkor kiadás előtt jobban figyelhettek volna a bosszantó elírásokra, illetve egyszer van egy véletlen névcsere is (kétszer egymásután ráadásul), ami elég zavaró volt.

Mindent összevetve nekem rettentően tetszett, ajánlom mindenkinek, és kíváncsian állok most már elébe a többi három könyvének is.
Szép munka, Doktor Úr!

- Interjú Dr. Szigeti Zoltánnal
- Frank Sorel, a Turáról elszármazott szemészprofesszor és regényíró

2012. augusztus 28., kedd

A Sziklakórház története

Emlékszem, hogy egy városi busszal hoztak sebesülteket. Tele volt a busz. Hoztak egy kisfiút, aki 12 éves volt és mindkét lábát elvitte a saját Molotov-koktélja. Egy tankot akart felrobbantani szegény. De volt ott tüdő-, váll- és gyomorlövéses. Máthé András főorvos egy fejlövéses agyából kioperált golyót viselt a nyakában.” (Lazáryné dr. Zsindely Zsuzsanna nővér, 1956.)


A bejárat

A Sziklakórház a Budai Vár aljában található tíz kilométer hosszúságú barlang- és pincerendszer része. A második világháború kitörése előtt óvóhellyé alakult, majd később Dr. Szendy Károly polgármester elrendelte a sebészeti kórház kialakítását, ami 1939-ben kezdődött és sebészeti szükségkórház néven 1944. februárjában nyílt meg. A mintegy 300 személyes kórházban 600-700 embert ápoltak az ostrom alatt, a teljes barlangrendszerben pedig csaknem 20 ezer katona és környékbeli budai polgári lakos bujkált 1945 februárjában.

A műtő
A kis könyvecske nagyon rövid, de annál érdekesebb olvasmány. Olvashatunk benne az egykor ott dolgozó orvosok, nővérek, és betegek visszaemlékezéseiről, továbbá műszaki rajzok és fényképek teszik még színesebbé a kötetet, amelynek hősei valóban önfeláldozó munkát vittek véghez.

„A néptelen, de holttestekkel, döglött lovakkal, kiégett villamosokkal szegélyezett úton végtelenségnek tűnt, amíg feljutottam a Lovas útra. A Bécsi kapun át éppen egy nagyobb csoport német hadifoglyot kísértek lefelé. Eljutottam a Sziklakórházhoz. Dante járt az eszemben: úgy éreztem, átléptem a Pokol kapuján!” Dr. Bogárdi Mihály egykori páciens, 1945.
Friedrich Born
Kiemelném a svájci származású Friedrich Born-t, aki 1944 májusától volt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője Budapesten.

A nyilas uralom idején jelentős mentőtevékenységet végzett: zsidó kórházakat, árvaházakat helyezett vöröskeresztes védelem alá, tömegesen bocsátott ki védleveleket. A Sziklakórházat is ő helyezte a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá, így sem a nyilasok, sem a szovjetek nem pusztítottak benne, az ott ápolt civilek és katonák megmenekültek a megtorlásoktól, ahogy a kórház orvosai, ápolói is.

Born tevékenységét 1988-ban a Világ Igaza kitüntetéssel ismerték el, Budapesten egy rakpart szakaszt neveztek el róla és emléktáblát is helyeztek el a tiszteletére.

1962 és 2007 között a János Kórházhoz tartozott, eközben pedig a Polgári Védelem használta raktárnak. 2004 és 2006 között a Krétakör Társulata tartott itt előadásokat. Múzeumként részlegesen már 2007-től, majd a mai formájában 2008 márciusától látogatható.

A minap olvastam egy cikket arról, hogy most már a különleges műveleti erők, azaz a kommandósok is bekerültek a múzeum falai közé. Mondván: "A Sziklakórház története az embermentés története. A történet nem ért véget 1945-el vagy 1956-al. Napjaink konfliktusaiban is jelen van a rendkívüli profizmus és bátorság. A célok és eszközök mások, az emberek is, de a tulajdonságaik hasonlóak."

Mindenkinek meleg szívvel ajánlom ezt a kis összefoglalót!

(Források: mult-kor.hu , librarius.hu, mandarchiv.hu, mellekhatas.hu)

2012. augusztus 22., szerda

Két szenvedély rabságában - tudományos kutatás és vadászat

Dr. Mess Béla a Pécsi Orvostudományi Egyetem Anatómia Intézetének emeritus professzora, az ő visszaemlékezése ez a könyv.
A ma már 81 éves professzor életútja rendkívül érdekes olvasmány. Bevallom, előtte még sosem hallottam róla, tehát nem is igazán a személye miatt vettem a kezembe a könyvet, hanem a téma miatt, de nagyon tetszett.

Tehát kicsoda is Mess Béla?
1927-ben született Bonyhádon, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1951-ben doktorált, de már 1948-tól aktívan részt vett az orvosképzésben. A professzor kis túlzással az Anatómiai Intézetben élte le az életét.
Itt vált tanársegéddé, docenssé, majd 1972-től egyetemi tanárrá. Utóbbi minőségében 1993-ig működött, akkor emelték professzor emeritussá. 1962-től laboratóriumi szakorvos, 1958-tól az orvostudomány kandidátusa, 1970-től nagydoktor.
A magyaron kívül négy nyelven – angolul, németül, olaszul, franciául – beszél, tartott előadásokat, adott közre publikációkat. Neuroendokrinológiai kutatómunkája kezdetben a pajzsmirigy területére, később a tobozmirigy-kutatásra, az agyi neuropeptidek összehasonlító vizsgálatára terjedt ki.
Számos nemzetközi tudományos konferencia meghívott referense volt, több könyvfejezet megírására kérték fel. Az orvosképzésben 1948 óta vesz részt aktívan. 1972 óta egyetemi tanár. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1977), a Pro Universitate Emlékérem arany fokozatának kitüntetettje (1997), a Magyar Tudományos Akadémia Szentágothai-díjasa (1998), a Hubertus-kereszt arany fokozatának (2001), a Magyar Vadászszövetség Aranyérmének birtokosa (2009).
Hetvenéves koráig csak tudományos dolgozatokat közölt, azóta azonban sikeres vadászkönyvek szerzőjeként is ismerjük Nős, felesége orvos, csakúgy, mint három gyermeke közül kettő. A harmadik gyermek sem szaladt messzire az egészségügytől, gyógyszerészként végzett. Hét unokája, valamint – ahogy ő mondja – hét és fél dédunokája van: a legkisebbet májusra várják.
(Forrás: baranyanet.hu; jelenkor.net )

Kiskorától kezdve követhetjük végig életét és pályáját, ami abban az időben különösen nehéz volt, és számos akadályon kellett túljutnia, hogy elérje céljait, és most az lehessen, aki.
A címben szereplő két téma, amikről részletesen ír, és bár engem a vadászat nem hoz lázba, azért elolvastam azokat a részeket is, amikben vadászélményeiről írt, de csöppet sem voltak unalmasak. Írta is a könyve elején, hogy szándékosan nem osztotta könyvét két különálló fejezetre (azaz a kutatásra és a vadászatra), mert akkor valószínűleg mindenki csak azt olvasná el belőle, ami őt érdekli. És szerintem is jól tette így, mert különben biztos én is kihagytam volna a vadászattal foglalkozót.

"(…) Miután naplót soha életemben nem vezettem, ezért ebben a könyvben sem az egyes események, kongresszusok, külföldi utak stb. kronológiai sorrendben történő pontos és hiteles leírását adom. Bizonyos rendszerezési elvek betartása mellett (életkorszakok, ezen belül a két szenvedély szerepe stb.) mégis inkább a számomra fontos azon eseményekre, történésekre igyekszem koncentrálni, melyek naplóban történt rögzítés nélkül is megmaradtak emlékezetemben, és amelyekre legtöbbször pozitív (aránytalanul ritkábban negatív) emocionális töltéssel gondolok vissza." (Mess Béla) 

Ír családjáról, az orvosi egyetemen folytatott tanulmányairól, kutatási munkáiról, rengeteg külföldi útjáról, ahol kutatni volt, kollegáiról, gyerekeiről, a vadászatról, az Életről.

Egy nagyon érdekes beszélgetés a Professzorral itt:  A toboz és a tobozmirigy -Beszélgetés Mess Bélával
Vadászkönyvei: Vadászhírek

2012. augusztus 21., kedd

A gyógyítás trükkje

Dr. Riesz Tamás belgyógyászként dolgozik a szakmában, immár negyven éve, mellette egyetemi tanár.
 Írni csak úgy kezdett el, amolyan belső indíttatásból, nem a babérok learatása volt a cél.

Első novellája, a Csákányozok, egy napilapban jelent meg, majd ezt követte a többi hasonló stílusban, élvezetes humorral, helyenként cinikus korrajzzal átitatott írás.
Első kötete a Csákányozok címet kapta, A gyógyítás trükkje immár a második kiadott novelláskötete.

A frappáns kis történetek főhősei leggyakrabban orvosok, és pácienseik, mégsem lehet azonban beskatulyázni a szereplőket, hiszen a törénetek az Életről, a mindennapok embereiről szólnak, fanyar humorral, szórakoztazóan, időnkénti a kádári rendszer sajátosságait beleszőve.

A kötethez az illusztrációkat Kádár János Miklós festőművész szolgáltatta. Könnyed, rövid kis kötet, és nagyon emberi.

Legújabb kötete A szovjetbeteg 2008-ban jelent meg, amiről a fülszövegben a következőt írják: "A történetek 1963. és 2008. között játszódnak, szinte mindegyikük valahogyan kapcsolódik az egészségügyhöz, követve a Szerző életútját a beteghordóságtól a professzori katedráig. Egyre-másra villantanak fel édes-bús vidám, de gyakran elkeserítő, az egykori és mai magyar valóságra jellemző képeket úgy, hogy egyúttal útmutatást adnak az Olvasóknak arra, hogyan kell saját magukat (gyógyítók és gyógyítottak) és a bajukat derűsen szemlélni, és bízni, hogy a jövőben (talán) jobb lesz?"

Biztosan érdemes tehát azt is elolvasni, én mindenképpen el fogom.