"Amikor mozdulsz, a világ is megmozdul."

Tulajdonképpen ez az a gondolat, amely köré a híres amerikai előadó, motivációs tréner, több világsikert elért könyv írójának világa épül. Az, hogy a változásoknak magunkból kell kiindulni, hogy a sikereink, kudarcaink mind önmagunkból erednek, és hogy a világ és a sorsunk azt tükrözi vissza, aminek magunkat, a lehetőségeinket látjuk.

Gondolkoztam rajta, hogy a sok szakmai témájú regény, életrajz közé feltegyem-e ezt a sem nem tudományos, sem nem szépirodalmi írást. Végül azért döntöttem mellette, mert tulajdonképpen (három könyvének elolvasása után) egyre inkább kedvelem Andrew Matthews-t. Lendület, optimizmus, meggyőző erő, élettapasztalat sodorja magával az olvasót; ebben a legutóbbi műben pedig az író mélyebb témákat is feszeget, és bár a híres "amerikai optimizmus" megmarad, ez a könyv, azt hiszem hitelesebb, szerethetőbb az eddigieknél.

Az olvasóban azért akad belső ellenállás, legalábbis magamból kiindulva. Komolyan azt akarják velem elhitetni, hogy minden csak rajtam múlik, hogy szeretnek-e, hogy sikeres, gazdag leszek-e, vagy kudarcok sorát halmozom az életemben? Sőt még azért is lehetek felelős, ha egy tégla a felemre esik? És mi van a múltammal? A gonosz főnökömmel? Az alulfizetett szakmámmal, a rossz körülményekkel, a barátokkal, akiknek mind lehet valamilyen hibájuk, a balsorsommal, az isteni büntetéssel? ... Hát persze, az ilyen gazdag amerikai könnyen beszél, aki mind nem rendelkezik a fent sorolt hátrányokkal.

Na, ezen kell túljutni. És ebben a könyvben teszi az író a legtöbbet azért, hogy ez sikerüljön, hogy elhiggyük, hogy nem arról van szó, hogy könnyen optimista és nyitott ember az, aki boldog és mindene megvan, hanem fordítva: aki optimista és nyitott, annak meglesz mindene és boldog lesz. Nem egy történetet olvashatunk olyanokról, akikkel a leginkább rettegett dolgok estek meg, a teljes anyagi csődtől kezdve, a család elvesztésén át, halálos betegségig; és valami mégis továbbhajtotta őket, kimásztak a szakadékból. Ez segít abban, hogy a könyvet ne a fent említett gondolatokkal dobjuk el.

Még egy dolog, amit kedvelek ebben az íróban. Azt, hogy ő nem diagnosztizál, nem keres komplexusokat, nem próbálja meg azt állítani, hogy aki nem tökéletes, az hibás. Ebben a tekintetben, az elfogadás, a hibákkal-fogyatékosságokkal való azonosítás tagadásában Matthews annyira hiteles, hogy számomra egyes gondolatai pszichoterápiában, krízishelyzetekben is felhasználhatónak tűnnek.

A könyvet azoknak ajánlom, akik nyitottak erre a stílusra, leginkább olyanoknak, akik nem pont az "élet szar és kész" fázisban járnak, hanem ellenkezőleg, éppen biztatást keresnek az életükben fontos valamilyen változáshoz.

Az egyik kedvenc idézetem:
"Mindig lesznek problémák az életedben - és amikor nem lesznek nagy problémák, akkor a kicsik majd azzá válnak... Képzeld el, hogy egy tízórás repülőút előtt állsz. A repülőgép éppen most szállt fel. Csak remélni mered, hogy egy kicsit lazíthatsz, talán még aludhatsz is egy keveset. És aztán észreveszed! A melletted ülő férfi óramű-pontossággal, hat másodpercenként szipákol egyet... Azt gondolod. "Jaj ne! Ez a hapsi egy szipákoló metronóm! Örülnék, ha nem kellene vele utaznom." Előveszed a számológépedet: "Tíz szipákolás percenként szorozva... az tizenkettőezer szipákolás Frankfurtig! Lehet, hogy ez lesz életem legszörnyűbb éjszakája." Egészen eddig nem vetted észre a mögötted alvó kisbabát. Hirtelen felébred, és elkezdi tüdőkapacitását tesztelni. Nehéz figyelmen kívül hagyni a visító babákat a hosszú menetidő alatt. Akkor már azt mondod magadnak: "És még a Szipákoló miatt idegesítettem magam? Azt még valahogyan elviseltem volna, de a visítozó babákat?! Hát csoda, ha kiborulok?!"
Ekkorra kezdenek igazán rosszra fordulni a dolgok. Minden figyelmeztetés nélkül a repülő rázkódik egyet és a föld felé veszi az irányt. Elsápadsz, a gyomrod a torkodban van. Mindenki jajgat. A mentőmellény után nyúlsz és közben így egyezkedsz magaddal: "Csak meneküljek meg, és megfogadom, hogy sohasem fogok idegeskedni a szipákolók miatt. Boldogan eltűrőm az üvöltő csecsemőket egészen Európáig!"
A repülő ismét vízszintesbe kerül, majd elkezd emelkedni. A pilóta elnézést kér a váratlan felfordulásért. A bébi abbahagyja a visítást, Szipákoló úr is elalszik. Ismét a keresztrejtvénybe temetkezel - és mit gondolsz, mi történik? Szipákoló úr elkezd horkolni. "Jaj ne. Ha nem kellene ezzel az alakkal utaznom, akkor tényleg szerencsés lennék!"..."

A könyv adatai:

• Írta és rajzolta: Andrew Matthews
  
• Eredeti cím: Happiness in Hard Times (2009)
• Fordította: Gálai Éva
• Kiadja: Varázsládika Kiadó (www.varazsladika.hu)
  
• 160 oldal

Utóiratként egy negatívum, ami ellen az optimizmus sem véd: rendkívül zavaróak a magyar fordítás helyesírási és nyelvhelyességbeli hibái, melyek helyenként nem is apró tévesztések. Kár.

A Gyógyító kés folytatása

Kíváncsian vettem kezembe a könyvet, vártam, hogyan folytatódik George Sava élete. Vártam, hogy újra találkozzam a kalandos sorsú fiatal sebész lelkesedésével, hogy megint megperzseltessem magam elszántságával, akaraterejével.

Beletelt pár oldalba, mire bevallottam magamnak, hogy egy picit, talán csak árnyalatnyit, de csalódtam. Hiszen pont az jött velem szembe, ami elől menekültem volna: a felnőtt valóság, karrier-tervek és az elérésükért szövögetett szálak. A főhős akaratereje a régi volt, de most nem a betegekért küzdött, hanem azért, hogy Angliába mehessen, hogy megálmodott pozícióját megvalósítsa. Útja során ezúttal az orvoslás, sikeressé válás buktatóival ismertet meg minket.

És pont ez a regény gyengéje, erőssége is. Az első kötet végtelen, már-már a hihetőség határán mozgó idealizmusa helyett ezúttal valósággal találkozunk. Sava megemlíti, kifejti a mai egészségügy olyan jól ismert, fojtogató, súlyos problémáinak szinte minden előfutárát, az ellátórendszer hiányosságait, az orvosképzés elméletiségét, a pénz szerepét az orvoslásban, több etikai problémát is felvet.

"Engedjék már végre, hogy az orvos ugyanúgy éljen, mint más közönséges halandó. Higyjék el, hogy neki is lehetnek hibái, botlásai." - írja, és ez a mondat jól szemlélteti a fiatalember megváltozását, felnőtté válását, amelyet ő maga is érzékel.

Ez a változás azonban szükséges, sőt törvényszerű, amit hamar belát az olvasó. És ha el is veszítünk valamit a Gyógyító kés-ből magunkkal hozott, szeretett, romantikus Sava-képből; a tisztelet, a kiváló és lelkiismeretes sebész iránt végig megmarad. Különösen kedveltem ezt a fejezetet, amikor az író az egyik legnehezebb műtétjéről számol be, amelynek során egy ischaemiás szívbeteg asszony koszorúsereire gyomorszövetet (valószínűleg inkább eret) varrtak, hogy javítsa a szív vérellátását:

"A világ leghíresebb írója sem volna képes az olvasóval érzékeltetni, mit éltem át a következő öt hét alatt, míg a beteg lábadozott. Az embólia réme állandóan kísértett. Mindig attól féltem, hogy egy ilyen kis megalvadt vértestecske egy pillanat alatt megsemmisíti a tudomány munkájának minden eredményét.
Az emberi test csodálatos ellenállóképessége mégis megmentette ezt az asszonyt és az ötödik héten boldogan láttam, hogy megfelelő támogatással lábraállt....
Igen, jól érezte magát. Természetes, hogy a szó szoros értelmében vett mindennapi életet nem élhetett többé. El kellett felejtenie, mit jelent a mindennapi élet, de ezt elfelejtette már tízéves betegeskedése idején. Nem kínozták viszont azok a szörnyű légzési fájdalmak, szívfájások. Szívét eléggé ellátta vérrel a műtét.
Most már nem úgy lélekzett, mintha lélekzete beszorult volna a tüdejébe. Agyában megszűnt az az örökös szédülés, amit a rossz vérellátás okozott. Új élet kezdődött számára.
Kisiettem a szobából. Nem jó, ha a beteg látja sebésze elérzékenyülését. Bánkódni és kétségbeesni csak egyedül szabad az orvosnak és ha nagyon örül, legyen akkor is egyedül.
Évek hosszú során át még több hasonló operációt végeztem, de ez a rettegés és az a boldogság, ami az elsővel kapcsolatos, soha nem szorongatta szívemet.
"Szenvednünk kell, hogy megismerhessük az öröm igazi ízét." - mondta nekem spanyolul az idős hölgy, amikor legutóbb láttam."

Azért ez a regény sincsen hiján a varázslatoknak, az ifjú sebész egyben mesehős is, aki túlél mindent, éhezést, auóbalesetet, gyomorvérzést éppúgy, mint egy szerelmi drámát, munkahelyi harcokat. A láng, ami csak pislákolni látszik, a történet végére ismét felizzik: George Sava tulajdonképpen maga is megunja a megbecsült Harley Street-i sebész nehéz, mégis nyugalmas mindennapjait, és mikor elköszön tőlünk, nem marad adós új, nagyszabású tervvel, hivatás- és emberszeretettel. Erős búcsú ez, méltó ahhoz a férfihoz, akit a két kötetből megismerhettünk, és aki így nyilatkozik magáról:

"... A világ eseményei végeredményben nem tartoznak rám. Ha meg van írva, hogy rombolás következik, csak azért imádkozom, hogy kivehessem részem az építésből."

A könyv adatai:

• George Sava: Egy sebész útja (A könyv a Gyógyító kés folytatása, lásd korábban)
• Eredeti cím: A surgeon's destiny
• Kiadja: Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, fordította: Konkoly Kálmán
• 295 oldal