Állapota válságos

Óriási elánnal kezdtem neki ennek a könyvnek, ugye az ilyen téma mindig nagy lelkesedést vált ki belőlem, imádom.

Aztán amikor elkezdtem olvasni, kicsit csalódott voltam, mert egy kissé erőltetettnek tűnt az írónő stílusa.

Látszott, érződött, hogy nagyon szeretne lazán, jópofán viccelődni, humorosra venni a figurát, mindeközben teljesen életszerűen bemutatni az osztályon dolgozó nővérek életét - mind magán-, mind munkahelyi téren -, de sajnos, gondoltam én, aki nem születik írói vénával, az hiába erőlködik, a könyvet nem lehet élvezettel végigolvasni.

Erre néhány oldal után, hopp! Gyökeres változáson ment keresztül a stílus, a hangvétel, a poénok - mintha csak meghallotta volna hangos morfondírozásomat az írónő, és észbe kapott volna. Onnantól fogva aztán nem volt megállás - a hasamat fogtam a röhögéstől sokszor, de annyira, hogy a héven szabályosan felröhögtem, ciki vagy nem ciki, eszméletlen volt.

És imádtam azt a részt is, amikor megelégeli a felsővezetők uralmát és a nővérek kiszipolyozását, felmond, és elköltözik Montserrat-ra. (Tök jó, van egy régi "Where the hell is Montserrat" feliratú pólóm, az ugrott be róla hirtelen :) ) Óriási, ahogy ír a "medvetalpnyi" svábbogarakról a konyhában, a denevérekről, a tarantula pókról, a szalamandráról, és a többi ezer más állatról, amiktől az első napokban sikítófrászt kap, aztán szépen lassan megszokja őket.

Szóval imádtam a humorát, a stílusát, magát a témát, az őszinte hangvételét. Nagyon jó könyv volt, és bár ahogy nézem, ez az egyetlen könyve jelenleg, ami magyarul megjelent, azt hiszem megpróbálom a többit beszerezni angolul.

És akkor jöjjön az egyik kedvenc részem, amin eldobtam az agyam. :)

".. láttam, hogy a 2-es és a 4-es beteg kikukucskál az ágyát körülvevő függöny mögül, és szintén elneveti magát, hiszen a látvány valóban kacagtató lehetett... két egyenruhás nővér, valamint egy tiszteletre méltó megjelenésű idősebb hölgy előregörnyedve csapkodja a székeket, a falat és egymás hátát, s közben nagyokat horkantva hangosan hahotázik. Amikor valamelyikünk felhorkant, akkor a másik kettő ugyanúgy folytatta, mint korábban, csak egy kicsit hangosabban. Úgy festhettünk, mint egy csapat kotkodácsoló tyúk, amelyiknek egyszerre van asztmája és orgazmusa."

• - Eredeti cím: Condition critical
• - Echo Heron - Home