A Sziklakórház története

„Emlékszem, hogy egy városi busszal hoztak sebesülteket. Tele volt a busz. Hoztak egy kisfiút, aki 12 éves volt és mindkét lábát elvitte a saját Molotov-koktélja. Egy tankot akart felrobbantani szegény. De volt ott tüdő-, váll- és gyomorlövéses. Máthé András főorvos egy fejlövéses agyából kioperált golyót viselt a nyakában.” (Lazáryné dr. Zsindely Zsuzsanna nővér, 1956.)

A bejárat

A Sziklakórház a Budai Vár aljában található tíz kilométer hosszúságú barlang- és pincerendszer része. A második világháború kitörése előtt óvóhellyé alakult, majd később Dr. Szendy Károly polgármester elrendelte a sebészeti kórház kialakítását, ami 1939-ben kezdődött és sebészeti szükségkórház néven 1944. februárjában nyílt meg. A mintegy 300 személyes kórházban 600-700 embert ápoltak az ostrom alatt, a teljes barlangrendszerben pedig csaknem 20 ezer katona és környékbeli budai polgári lakos bujkált 1945 februárjában.

A műtő

A kis könyvecske nagyon rövid, de annál érdekesebb olvasmány. Olvashatunk benne az egykor ott dolgozó orvosok, nővérek, és betegek visszaemlékezéseiről, továbbá műszaki rajzok és fényképek teszik még színesebbé a kötetet, amelynek hősei valóban önfeláldozó munkát vittek véghez.

„A néptelen, de holttestekkel, döglött lovakkal, kiégett villamosokkal szegélyezett úton végtelenségnek tűnt, amíg feljutottam a Lovas útra. A Bécsi kapun át éppen egy nagyobb csoport német hadifoglyot kísértek lefelé. Eljutottam a Sziklakórházhoz. Dante járt az eszemben: úgy éreztem, átléptem a Pokol kapuján!” Dr. Bogárdi Mihály egykori páciens, 1945.

Friedrich Born

Kiemelném a svájci származású Friedrich Born-t, aki 1944 májusától volt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője Budapesten.

A nyilas uralom idején jelentős mentőtevékenységet végzett: zsidó kórházakat, árvaházakat helyezett vöröskeresztes védelem alá, tömegesen bocsátott ki védleveleket. A Sziklakórházat is ő helyezte a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá, így sem a nyilasok, sem a szovjetek nem pusztítottak benne, az ott ápolt civilek és katonák megmenekültek a megtorlásoktól, ahogy a kórház orvosai, ápolói is.

Born tevékenységét 1988-ban a Világ Igaza kitüntetéssel ismerték el, Budapesten egy rakpart szakaszt neveztek el róla és emléktáblát is helyeztek el a tiszteletére.

1962 és 2007 között a János Kórházhoz tartozott, eközben pedig a Polgári Védelem használta raktárnak. 2004 és 2006 között a Krétakör Társulata tartott itt előadásokat. Múzeumként részlegesen már 2007-től, majd a mai formájában 2008 márciusától látogatható.

A minap olvastam egy cikket arról, hogy most már a különleges műveleti erők, azaz a kommandósok is bekerültek a múzeum falai közé. Mondván: "A Sziklakórház története az embermentés története. A történet nem ért véget 1945-el vagy 1956-al. Napjaink konfliktusaiban is jelen van a rendkívüli profizmus és bátorság. A célok és eszközök mások, az emberek is, de a tulajdonságaik hasonlóak."

Mindenkinek meleg szívvel ajánlom ezt a kis összefoglalót!

(Források: mult-kor.hu , librarius.hu, mandarchiv.hu, mellekhatas.hu)

• Cím: Tatai Gábor A sziklakórház rövid története 1935-2002 
• Oldalszám: 44 oldal
• Kiadó: Magánkiadás
• A Sziklakórház Múzeum oldala 
• Cikk a Múzeumról

Két szenvedély rabságában - tudományos kutatás és vadászat

Dr. Mess Béla a Pécsi Orvostudományi Egyetem Anatómia Intézetének emeritus professzora, az ő visszaemlékezése ez a könyv.
A ma már 81 éves professzor életútja rendkívül érdekes olvasmány. Bevallom, előtte még sosem hallottam róla, tehát nem is igazán a személye miatt vettem a kezembe a könyvet, hanem a téma miatt, de nagyon tetszett.

Tehát kicsoda is Mess Béla?
1927-ben született Bonyhádon, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1951-ben doktorált, de már 1948-tól aktívan részt vett az orvosképzésben. A professzor kis túlzással az Anatómiai Intézetben élte le az életét.
Itt vált tanársegéddé, docenssé, majd 1972-től egyetemi tanárrá. Utóbbi minőségében 1993-ig működött, akkor emelték professzor emeritussá. 1962-től laboratóriumi szakorvos, 1958-tól az orvostudomány kandidátusa, 1970-től nagydoktor.
A magyaron kívül négy nyelven – angolul, németül, olaszul, franciául – beszél, tartott előadásokat, adott közre publikációkat. Neuroendokrinológiai kutatómunkája kezdetben a pajzsmirigy területére, később a tobozmirigy-kutatásra, az agyi neuropeptidek összehasonlító vizsgálatára terjedt ki.
Számos nemzetközi tudományos konferencia meghívott referense volt, több könyvfejezet megírására kérték fel. Az orvosképzésben 1948 óta vesz részt aktívan. 1972 óta egyetemi tanár. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1977), a Pro Universitate Emlékérem arany fokozatának kitüntetettje (1997), a Magyar Tudományos Akadémia Szentágothai-díjasa (1998), a Hubertus-kereszt arany fokozatának (2001), a Magyar Vadászszövetség Aranyérmének birtokosa (2009).
Hetvenéves koráig csak tudományos dolgozatokat közölt, azóta azonban sikeres vadászkönyvek szerzőjeként is ismerjük Nős, felesége orvos, csakúgy, mint három gyermeke közül kettő. A harmadik gyermek sem szaladt messzire az egészségügytől, gyógyszerészként végzett. Hét unokája, valamint – ahogy ő mondja – hét és fél dédunokája van: a legkisebbet májusra várják.
(Forrás: baranyanet.hu; jelenkor.net )

Kiskorától kezdve követhetjük végig életét és pályáját, ami abban az időben különösen nehéz volt, és számos akadályon kellett túljutnia, hogy elérje céljait, és most az lehessen, aki.
A címben szereplő két téma, amikről részletesen ír, és bár engem a vadászat nem hoz lázba, azért elolvastam azokat a részeket is, amikben vadászélményeiről írt, de csöppet sem voltak unalmasak. Írta is a könyve elején, hogy szándékosan nem osztotta könyvét két különálló fejezetre (azaz a kutatásra és a vadászatra), mert akkor valószínűleg mindenki csak azt olvasná el belőle, ami őt érdekli. És szerintem is jól tette így, mert különben biztos én is kihagytam volna a vadászattal foglalkozót.

"(…) Miután naplót soha életemben nem vezettem, ezért ebben a könyvben sem az egyes események, kongresszusok, külföldi utak stb. kronológiai sorrendben történő pontos és hiteles leírását adom. Bizonyos rendszerezési elvek betartása mellett (életkorszakok, ezen belül a két szenvedély szerepe stb.) mégis inkább a számomra fontos azon eseményekre, történésekre igyekszem koncentrálni, melyek naplóban történt rögzítés nélkül is megmaradtak emlékezetemben, és amelyekre legtöbbször pozitív (aránytalanul ritkábban negatív) emocionális töltéssel gondolok vissza." (Mess Béla) 

Ír családjáról, az orvosi egyetemen folytatott tanulmányairól, kutatási munkáiról, rengeteg külföldi útjáról, ahol kutatni volt, kollegáiról, gyerekeiről, a vadászatról, az Életről.

Egy nagyon érdekes beszélgetés a Professzorral itt:  A toboz és a tobozmirigy -Beszélgetés Mess Bélával
Vadászkönyvei: Vadászhírek

A gyógyítás trükkje

Dr. Riesz Tamás belgyógyászként dolgozik a szakmában, immár negyven éve, mellette egyetemi tanár.
 Írni csak úgy kezdett el, amolyan belső indíttatásból, nem a babérok learatása volt a cél.

Első novellája, a Csákányozok, egy napilapban jelent meg, majd ezt követte a többi hasonló stílusban, élvezetes humorral, helyenként cinikus korrajzzal átitatott írás.
Első kötete a Csákányozok címet kapta, A gyógyítás trükkje immár a második kiadott novelláskötete.

A frappáns kis történetek főhősei leggyakrabban orvosok, és pácienseik, mégsem lehet azonban beskatulyázni a szereplőket, hiszen a törénetek az Életről, a mindennapok embereiről szólnak, fanyar humorral, szórakoztazóan, időnkénti a kádári rendszer sajátosságait beleszőve.

A kötethez az illusztrációkat Kádár János Miklós festőművész szolgáltatta. Könnyed, rövid kis kötet, és nagyon emberi.

Legújabb kötete A szovjetbeteg 2008-ban jelent meg, amiről a fülszövegben a következőt írják: "A történetek 1963. és 2008. között játszódnak, szinte mindegyikük valahogyan kapcsolódik az egészségügyhöz, követve a Szerző életútját a beteghordóságtól a professzori katedráig. Egyre-másra villantanak fel édes-bús vidám, de gyakran elkeserítő, az egykori és mai magyar valóságra jellemző képeket úgy, hogy egyúttal útmutatást adnak az Olvasóknak arra, hogyan kell saját magukat (gyógyítók és gyógyítottak) és a bajukat derűsen szemlélni, és bízni, hogy a jövőben (talán) jobb lesz?"

Biztosan érdemes tehát azt is elolvasni, én mindenképpen el fogom.

Minden év május 27-én rá emlékezünk

A múltkori olvasmány annyira felkeltette az érdeklődésemet Robert Koch, illetve a TBC felfedezése iránt, hogy már-már sorsszerű volt, hogy belebotlottam egy Koch-életrajzba egy online antikváriumban. Abban a könyv elolvasása nélkül is biztos voltam, hogy Robert Koch fantasztikus, bátor ember volt, de hogy ilyen nagymérvű dolgokat vitt véghez életében, hogy a TBC-n kívül még számtalan kór ellen vette fel a harcot sikeresen, akár életét kockáztatva is, azt nem.
Nézzük csak egy kicsit az életét, kis is volt ő valójában.

A Koch Intézet bejárata

Göttingenben járt orvosi egyetemre, majd megházasodik, kislánya születik. Megnyer egy pályázatot, így Wollstein-be kerül körorvosnak. Wollstein csendes kis város, rendelése mellett marad ideje tudománnyal is foglalkozni. Magányába visszavonulva sokszor órákra bezárkózott a kis szobájába, hogy a kutatásával foglalkozhasson, a félelmetes TBC kórokozójának megtalálásával, amiről még semmit se tudtak akkoriban szinte, csak azt, hogy szinte mindig halállal végződik, és nem tudnak segíteni a megfertőződött embereken.

Felesége, Emmy asszony, születésnapján egy új Hartnack-féle mikroszkóppal lepi meg, ami után aztán még hosszabbá nyúlnak a saját kis házi laboratóriumában töltött órák, még lelkesebben veti bele magát a kutatásaiba. Felesége egyre jobban neheztel már rá, amiért elhanyagolja családját és betegeit is.

Koch azonban továbbra is kitartóan küzd a láthatatlan kórokozók ellen, csökönyösen és fáradhatatlanul, betegeire egyre kevesebb időt tud fordítani, legtöbb idejét a szobájába zárkózva tölti.
A regény végigvezet minket hosszú és gyötrelmes, és nem kevésbé veszélyes kutatásain, megismerjük irigykedő ellenfeleit csak úgy, mint hűséges tanítványait is, bosszúságait és sikerélményeit egyaránt.

Nagyon érdekes életet élt, persze kiváltképp a sok utazás és izgalom miatt, amikbe a kutatásai során keveredett. Ünnepelt és elismert emberré válik, és nem ok nélkül, nézzük életművét zanzásítva, idézek a Wikipédiából:

"Elsőként tenyésztette ki a lépfene bacilusokat, majd felfedezte a tuberkulózis és a kolera kórokozóját. Tanulmányozta a gennykeltő kórokozókat és leírta a baktériumok tenyésztésére szolgáló szilárd táptalaj elvét. Kidolgozta a baktériumok tiszta tenyészetének előállítási módszerét, a baktériumok tárgylemezen történő festését, meghatározta a bakteriológiai állatkísérletek alapelveit. Felfedezte az anthrax-bacilus spóraképzését, a tuberkulózisbaktériumot (1882) és a kolera-vibriót (1884). Elsőként figyelte meg a staphylococcust (1878) és a pneumococcust (1881).
Ő javasolta elsőként a bakteriológiában a hővel való sterilizálást, amellyel kijelölte a mai sebészeti csírátlanításra alkalmas eljárást. Mindezzel lehetőséget teremtett sok fertőző betegség elleni eredményes védekezésre. 1905-ben Nobel-díjjal tüntették ki."

1910-ben halt meg, tetemét a Koch Intézetben helyezték örök nyugalomra, ahol halálának évfordulóján (május 27-én) megszólal egy csengő, és az Intézet munkatársai néhány perces néma kegyelettel hódolnak emlékének.

Az Intézet mauzóleuma, ahol minden évben megemlékeznek Koch halálára

Petur László élvezetes olvasmányos stílusban írta meg az amúgy is cseppet sem száraz életrajzot, közben mindvégig azon agyaltam vajon miben fog meghalni Koch.. De nem árulom el, olvassátok el a könyvet! Érdemes.

• Petur László: A wollsteini "fizikus"
• Oldalszám: 198
• Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó, 1970
• A Koch Intézet honlapja