Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony

Hol hallottam róla, mi indított arra hogy elolvassam: 

Molyoltam :) Kertész Erzsébettől már korábban is olvastam, a Zsuzsi vakációját és Teleky Blanka életregényét, és mikor felfedeztem, hogy írt az első magyar doktornőről, azonnal el akartam olvasni, de csak most került rá sor, hogy kivegyem a könyvtárból.

A tartalmáról/fülszöveg: 

A zürichi Phönix Panzióba 1872 szeptemberében új lakó költözött. Fiatal, rövid hajú, szőke lány, svédnek vagy németnek gondolták a panzióbeliek. Amikor elfogódottan bemutatkozott, furcsa neve is gondolkodóba ejtette lakótársnőit. „Fau Gräfin Vilma Hugonnai aus Ungarn” –­ a bőröndjén felejtett névjegy elárulta, hogy a fiatal teremtés magyar, és nem is lány, hanem asszony. Ettől fogva Hugonnai Vilma ugyanolyan diáklány, mint a többi. Csak a kitartása, az akaratereje szokatlan. Tanulni akar, orvosi diplomát szerezni mindenáron, aztán hazájába visszatérve betegeket gyógyítani, mint férfi kollégái. Hosszú, keserves évek, évtizedek küzdelme, nélkülözés, megaláztatás az osztályrésze. A férfitársadalom a kiváltságait félti tőle. A svájci diploma nem elég, itthon még ahhoz is vizsgát kell tennie, hogy bábaasszonyként praktizálhasson. „Rettenetesek ezek az emancipált nők! –­ háborog a kultuszminiszter. ­ Fel akarják forgatni a világot! Hiába, nem teremthetünk precedenst. Eddig is megvolt a világ orvosnők nélkül, ezután is meglesz!”

Véleményem általában az egész könyvről: 

Nagyon tetszett. Hozta a Kertész Erzsébettől megszokott magas minőséget, azt a végtelen emberséget, a derűs hangot, amitől az az érzésem támad, mintha egy bölcs idős hölgy mesélne nekem. Látod kislányom, így kell ezt csinálni, ezt mondaná a tekintete.

 

Hangulata, atmoszféra: 

Olyan régimódi. Nem meglepő, hiszen az 1800-as évek végén játszódik, és Kertész Erzsébet hangja is... nem is tudom, olyan tényleg mintha egy békebeli hölgy mesélne, mindent elmond, de mégis olyan méltóságteljesen, nem lesz egy pillanatra sem naturális de mégis érzékeltet mindent. Azt hiszem nekem viszont nem sikerült rendesen elmondanom mire is gondolok, de remélem Ti azért értitek :)

Ami nagyon tetszett benne: 

Vilma. Hihetetlenül erős egyéniség. Erős, szorgalmas, munkabíró... amilyen én csak szeretnék lenni, de nem vagyok, és sajnos nem is leszek. Én lusta vagyok, léha és hiábavaló, és mégis orvosnő lesz belőlem. Hát van igazság a földön? Vilma doktorasszony kikövezte előttünk az utat, én mégsem tudom értékelni, hogy milyen könnyű dolgom lesz.

Rajta kívül nagyon szerettem  még Kálmán, Fruzsina és az ifjabb György alakjait. Ők igazán szerethetőek voltak.

dr. Hugonnai Vilma

Ami nem: 

Ilyen nem is volt. Még ilyet :))

Külcsín (kívül-belül): 

Szép kiállítású könyv. A Jelenkor Kiadó 1998-as kiadását vettem ki a könyvtárból. A borítón és belül is néhány lapon Gellér B. István grafikái szerepelnek. A lapok fehérek, a betűk kellemesen olvasható méretűek.

Belbecs (nyelvezet, fogalmazás és hasonlók): 

Ebben - természetesen - nincs hiba. A kiadó is jó munkát végzett, nem találkoztam elütéssel.

Értékelés: 

Mi mást is adhatnék rá:

10/10

Könyv adatai: 

Szerző: Kertész Erzsébet

Cím: Vilma doktorasszony

Kiadó: Jelenkor Kiadó, Lepke könyvek

Kiadás éve: 1998

Oldalszám: 316

Forrás: DEENK Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvt

Értékelés könyves oldalakon: Moly: 92% 72 vélemény után Goodreads: 5/5 1 értékelés alapján

Kertész Erzsébet

A wikipédián is van egy lap Vilmáról, a könyveben már nem szereplő, későbbi életeseményeket is megismerhetünk. A könyvben szereplőhöz képest néhány eseménynek más a sorrendje. Kíváncsi volnék melyik verzió hűbb az igazsághoz, Kertész Erzsébeté, vagy a wikipédiáé. Vajon milyen adatok alapján dolgozott? Álltak rendelkezésére levelek, naplók? Jó volna tudni. Mindenesetre Vilma a könyveben sokkal szebb mint a fényképen, de lehet hogy élőben tényleg gyönyörű volt.

Érdekes, hogy az írónőről csak ezt a fiatalkori képet találom mindenütt. Bár nagyon csinos rajta :)

Szívügy - Egy amerikai orvos magyar emlékei

Nagy érdeklődéssel vettem kezembe Dr. Kerényi Tamás könyvét. Visszaemlékezése rengeteg érzelmet hoz felszínre benne, és szerintem az olvasókban is, legalábbis engem mélyen megérintett élete története.
Az ötvenes évekbeli Magyarországon vagyunk, sztálinista terror, gulág táborok, ÁVH, besúgók. Kerényi Tamás édesapja is "eltűnik" hosszú évekre, mialatt nem tudnak róla semmit, a csonkán maradt család próbálja úgy folytatni az életét, ahogy addig, és soha föl nem adni a reményt, hogy apjuk visszatér egészségesen.

Tamás úgy dönt, hogy orvosi egyetemre megy, mint kiderül, ez apja kívánsága is. Lelkesen kezd bele tanulmányaiba, de az otthoni helyzet annyira elmérgesedik, hogy Tamás hosszas vívódás után úgy dönt, 1956-ban elhagyja az országot. Szülei nem tudnak róla, csak néhány baráttal osztja meg tervét, akik segítenek neki véghezvinni ezt az akkor csöppet sem veszélytelen tervet, és végül Tamás Amerikába kerül.
Hatalmas szorgalommal és kitartó munkával megtanulja a nyelvet, befejezi félbemaradt orvosi tanulmányait, és sikeres szülész-nőgyógyász lesz Amerikában.

A természetéből adódóan örökké tevékeny embert váratlan balesete, egy szívinfarktus dönti le a lábáról, és köti a kórházi ágyhoz hosszú hetekre. Ez a fordulat nagy bosszúsággal és félelemmel tölti el, hirtelen elönti a tehetetlenség érzése, és aggasztja, hogy kicsúszik kezéből a kormány, ami számára eddig ismeretlen érzés. A kényszerpihenő alatt megérik benne a gondolat: ahogy elfoglalt egyetemistaként ő nem tette meg anno, hogy édesapját faggassa a szörnyű orosz fogságbeli életéről, szeretné, ha a saját gyerekei megismernék az övét: küzdelmes gyerekkorát, magyarországi életét és történeteit.
Így hát megírja ezt a könyvet, amit azt hiszem nem csak a közvetlen családja, de sokan mások is nagy érdeklődéssel forgathatnak majd. Én legalábbis azzal tettem, és nagyon szerettem.

1990-ben ösztöndíjat alapított fiatal magyar orvostanhallgatók számára.

Dr. Kerényi Tamás Szülész-nőgyógyásznak a magyar tudományos együttműködés, a tehetséges fiatal magyar orvosok kutatómunkájának elősegítése a "Kerényi Perinatális Ösztöndíj" létrehozásával, valamint 1956 szellemének és örökségének ébrentartása érdekében végzett munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozták:

(forrás: www.gimagine.com)

Amerikában is kiadták könyvét "Ice chips" címmel, sajnos a neten nem leltem, pedig kíváncsi lennék a borítójára.

• Kerényi Tamás: Szívügy - Egy amerikai orvos magyar emlékei. Szeged - '56 - New York
• Kiadó: Magyar Könyvklub
• Oldalszám: 294
• A díjátadáson mondott beszéde angolul
• 
  

A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza

Akihez közel áll az orvostudomány, vagy legalábbis szívesen olvas orvosírók által írt könyveket, azok Andrea Majocchi könyvében biztos nem fognak csalódni. Bár előszavában megjegyzi, hogy könyve az orvosoknak túl kevés, a laikusoknak pedig túl szakmai, ezért leginkább orvostanhallgató fiának írta, egyfajta végrendelkezésként, és hogy jó és példás életre ösztökélje. De ez ne riasszon el minket, könyve nagyon is élvezhető.

Édesapját, aki nagyreményű orvos volt, még gyermekkorában elveszítette, így az árván maradt családot nagybátyja vette védelmébe. Nagyon szűkösen éltek, de Andrea-nak sikerül megnyernie egy ösztöndíjat, amivel lehetősége nyílik rá, hogy teljesüljön az álma, és apja nyomdokaiba lépve orvosi egyetemre menjen.

A XIX. század környékén járunk Olaszországban, Andrea Majocchi-nak sokféle kalandban és izgalomban van része orvosi pályafutása során, úgyhogy a történeteit olvasva nem unatkozunk majd.

Cirkuszos kocsiban, bordélyházban operál, sokszor kockáztatva a saját életét is, mindvégig próbálva az általa vélt helyes és orvoshoz méltó utat járni, ami az akkori időben (sem) nem volt könnyű dolog. Dolgozik az első világháború alatt a katonai kórházakban, segédkezik párbajoknál, utazik a lourdes-i zarándokok mellett  kísérő orvosként, és még rengeteg más kalandban van része.

Érdemes tehát elolvasni, izgalmas és emberi könyv ez, ajánlom mindenkinek.

• Andrea Majocchi: A műtőlámpa fényében - Egy sebész önéletrajza 
• Eredeti cím: Vita di chirurgo
• Kiadó: Dante Könyvkiadó, 1940
• Oldalszám: 351

Egy orvosprofesszor visszaemlékezései

Imádom azokat a visszaemlékezéseket, amiket bölcs, sokat megélt orvosok írnak könyv formájában. Már szinte vadászom az ilyeneket, és szerencsére mostanában egészen jókat találtam. Mégis különlegesen tartom Kováts Ferenc könyvét ebben a műfajban. Az 1965-ben megírt naplóját olvasni kicsit olyan, mint amikor hallgatsz valakit, aki kötetlenül mesél, csak mesél, távolba révedő szemmel, és felelevenedik a múlt. És az a "mese" rettentő érdekes, egy kalandos és két világháborút, rendszerváltozást megért orvos életútja. Azonban akkoriban az ország vezetése nem engedte megjelentetni a könyvet, nem tudni, hogy miért. Végül 2000-ben jelent meg, alapítványi támogatással, egy régi tanítvány, Hutás Imre professzor előszavával.

Kováts Ferenc (1888-1983) professzor a korszerű magyar tüdőgyógyászat megteremtője volt. Kolozsváron járt orvosi egyetemre, majd avatása után munkáját Erdélyben kezdi meg körorvosként, falusi környezetben,
Az I. világháború után Szegedre menekül, nagy munka árán létrehoz egy korszerű tüdőgondozó intézetet.
Jár külföldre tanulmányutakra, képezi magát a szakmában, igyekszik az újdonságokat elsajátítani, hogy itthon hatékonyabban gyógyíthasson a megszerzett ismereteivel.
A kor legnagyobb betegsége akkoriban a TBC volt, így a professzor nagy hangsúlyt helyez ennek a kutatására. Itthon ő alkalmazza először sikeresen a beteg tüdőt nyugalomba helyező légmell kezelést, melynek elterjesztése is az ő nevéhez fűződik. Szintén ő az első, aki leírta a "paprikahasítók betegségét", amit a világirodalom is az ő nevéhez kapcsolt.

Később kinevezik Fővárosi Szent János Kórház tüdőbeteg-osztályának élére, amit hatalmas munkával és elhivatottsággal varázsol korszerű intézménnyé, az akkori állapotok ugyanis elkeserítőek voltak akkor az ottani kórházban, és ez az egész közhangulatra is rányomta a bélyegét. Tanítványaiból elismert klinikusok, az ország tüdőosztályainak vezetői lettek. 1944-ben jelenteti meg híressé vált könyvét a tüdőgümőkórról.
Kiváló művész is volt, a könyvben található rajzok általa készültek.

Ajánlom mindenkinek ezt a csodás könyvet, főleg azoknak, akiket érdekel az orvostudomány.

• Kováts Ferenc: Völgyből a hegyre


• Kiadó: Vince Kiadó


• Oldalszám: 320


• Cikk a könyvről

"Könyvem elsősorban arról szól, hogy ugyanolyanok."

A poliovírus 

A gyermekbénulás (más néven Heine-Medin-kór, poliomyelitis) fertőző betegség, melyet a polio-vírus okoz (a kórról például ITT találhatóak részletek). Kiszámíthatatlan lefolyású, terjedésű betegség. Az érintettek egy részénél nem is jelennek meg a jellemző tünetek, mások nyomtalanul meggyógyulnak. A szerencsétlenebbek örökre megbénulnak. Magyarországon 1931 és 1952 között általában ötévente tört ki járvány, 1952 után sűrűbben következtek egymás után; a bejelentett betegek száma 1931-ben 1138, 1954-ben 1176, 1957-ben 2334. Az utolsó nagy járvány 1959-ben tombolt. Az első lélegeztetőgépeket 1959-ben kezdték el alkalmazni azoknál, akik esetében a betegség a légzőizomzatot is károsította, majd azok, akik továbbra is légzéstámogatása szorultak, a Baba utcai otthonba kerültek, életük jelentős részét vastüdőben töltötték.

A vastüdő hatalmas, zárt fémhenger, melyből légritkítás segítségével áramlik a levegő a tüdőbe és vissza; tulajdonképpen az izomműködést pótolja, a mellkas hasonlóan tágul és esik össze, mint a természetes légzésnél, csak éppen ez a mozgás a gép munkájának következménye. Azok a betegek, akiknek a bénulás a légzőizmait érintette, különböző mértékben szorulnak állandó légzéstámogatásra. Gépen kívül a betegek egy része megtanul a levegőt harapva-lenyelve lélegezni, ugyanakkor ez a légzés csak ébren és átmenetileg juttatja őket kielégítő oxigénhez. Az idő többi részét a tankban töltik. 

"Itt soha nem történik semmi. A többség 1959-ben, 1960-ben került ide. Azóta kisgyerekekből fiatal férfi, fiatal nő lett. A néhány korosabb beteg lassan idősödik. Itt soha nem történik semmi. Itt óráról órára történik valami. Olykor a külvilágból is beszivárognak események. Sokkal gyakoribb a belső viharzás. Érzelmi vagy indulati...vagy...Mindig is óvakodtam a nagy szavaktól... Most mégis ezt kell mondanom: ... vagy létbeli. A fennmaradásukat érintő. Egyetlenegyszer nem mentem el úgy tőlük, hogy ma olyan volt, mint máskor. Itt óráról órára történik valami."

A betegség történetéről, a magyar járványokról László Anna részletesen ír. Megnyerően pontos beszámolóját anekdoták, eposzba illő, megtörtént esetek leírása teszi emberközelivé, orvos, aki 30 napig nem ment haza, egészségügyi dolgozók, akik pihenés nélkül, három napon át mesterségesen, kézzel lélegeztettek egy beteg kislányt. Röviden térnék ki a két vakcinára: ma a járványos gyermekbénulás megelőzésére a Salk-vakcinát (Jonas Edward Salk (1915 - 1995), amerikai virológus), mely elölt vírust tartalmaz, injekció formájában kapják a betegek. A másik oltás, a Sabin-csepp (Albert Bruce Sabin (1906 -1993) lengyel származású, Amerikában végzett orvos) élő, de a fertőzőképességét mutáció következtében elvesztett vírustörzseket tartalmaz. (hatékonyabb, de veszélyesebb oltás, melyet az oltás okozta fertőzés elkerülése érdekében ma már időben a Salk-vakcina után következik az oltási rendben). A magyarországi tömegoltások 1959. december 14-én kezdődtek el, az oltásból páratlan erőfeszítéssel minden három hónap és tizennégy év közötti gyermek részesült. Innentől kezdve a betegség gyakorlatilag eltűnik, egy-egy szórványos eset fordult csak elő. Hazánk a világ harmadik országa, ahol kötelezővé és ingyenessé tették a Sabin-oltást, a gyereknépesség védettsége kiemelten magas Magyarországon, csaknem száz százalék.

A gyermekbénulás, a hozzá kapcsolódó történetek talán nemcsak számomra tűnnek irreálisan szörnyűnek, inkább horrorfilmbe, mint a valóságba illőnek. A mi generációnknak már valóban csak rémtörténet. A vakcinák segítségével, a WHO eradikációs programjának következtében 2002-ben Európát polio-mentesnek nyilvánították. Afrikában, Ázsiában ugyanakkor még mindig előfordulnak járványok. A témáról például Budai József ír EBBEN a cikkben.

László Anna (1926-1981; részletek például ITT) a Színművészeti Főiskolán, mint dramaturg, szerzett diplomát; érdeklődése azonban csakhamar az írás felé fordult. Munkái közül, amelyek az ember és a társadalom jellemzőit, bonyolult kapcsolatát igyekeztek megfesteni; talán a leghíresebb a Vaspólya című szociográfia, amely a gyermekbénulás áldozatainak életét, mindennapjait festi le.

Kezdetben a történet nagyon szép és megható. Emberhez méltatlan körülmények között emberfeletti kitartással, akarattal találkozunk, hőstörténettel. Az első pár fejezet után azt hittem, így marad ez az esszé során. De a történet mélyül és színesedik, igazibb lesz minden oldallal. Az írónő, aki a szó jó értelmében kiváló emberismerő, átvisz minket a felszín hullámain: az olvasó nem ragad le a sajnálkozásnál, hanem egyre jobban megismeri az ott élő embereket, olyan határig, amikor már elfeledkezik a vastüdőről, a béna izmokról: sorsokra, vágyakra, jellemekre talál, ahogyan bárhol másutt: a háborús regényekben, kedvenc filmeiben, vagy a szomszédjai között.

Érdemes csak a fejezetcímek közül szemezgetni ízelítőül: "Képzelt monológ a hintaágyon", "Áramszünet az élet és halál peremén", "A másik festő", "A dühöngő ifjú", "A Dosztojevszkij-hős", "Aki önmagán segített", "Újra Nádor Gyurkáról, a gépek szerelmeséről".

***

László Anna csodálatos. Megismertet mindenkivel, filozofál, ritka igényességgel ismerteti az orvosi és történelmi részleteket, úgy festi elénk az otthon lakóit, hogy szinte látjuk őket. Ez az a könyv, amit ajánlok mindenkinek, aki emberekkel szeretne foglalkozni, és mindenkinek, akit egyszerűen csak érdekelnek az emberi kapcsolatok, jellemek, történetek, fájdalmak, örömök.

Végezetül arról, hogy "Segíteni: alkotás":

"Mi kell ahhoz, hogy az egyik ember igazán segítsen a másikon? A gyors válasz könnyűnek mutatná a kérdést. A tárgyi eszközökön kívül jó szándék kell hozzá, együttérzés, némi önzetlenség és legfeljebb átlagos képességek. Magam is csak a vidám házban ismertem fel a segítségnyújtás roppant sok buktatóját. Míg kialakult az a nézetem, hogy a hibátlan segítéshez alkotóerő kell. Ez kibuggyanhat éppoly egyszerűen és természetesen, akár a névtelen költőből a népdal - de jelentkezhet olyan átgondoltan, megkomponáltan, mint a neves remekműben. Tudományos ismeretekre is szükség van és vájt fülre. (A vájt fül mindjárt megkérdőjelezhet egy ragot: 'Az egyik ember segít a másikon. Hogyne, ha például életmentésről van szó. Kisebb méretekben inkább: a másiknak. Aki a másikon segít, fölérendelt helyzetben van. Ha önkéntelenül is: függőséget tart fenn. Ő a nagy.) Nem csoda, ha ennyi feltételt kevesen teljesítenek maradéktalanul. A segítség haszna vagy ártalma néha azonnal megmutatkozik, néha egy-két évtized múlva... Általában: a segítség minél kevésbé látványos, annál megbízhatóbb. Minél csendesebb... A legrokonszenvesebb, ha ki sem mondja senki, hogy segít. Csak teszi."

A könyv adatai:

• László Anna: Vaspólya
• Szépirodalmi Könyvkiadó 1979
• 288 oldal

A börtön orvosa

Már nem emlékszem honnan van ez az ütött-kopott régi könyvem, a sárga lapokkal.. valami antikváriumból rendeltem. A kiadás éve nincs benne, pedig arra is kíváncsi lennék, mindenesetre valamikor a huszadik század elején lehetett.

Louis Berg fiatal orvos, New Yorkban kap munkát egy börtönben. Gyanútlanul, és természetesen némi aggodalommal és félelemmel telve lépi át a küszöböt első munkanapján, amikor még nem sejti, mi minden lappang a hatalmas betonfalak mögött.

Néhány év eltelte után írta meg e könyvét "Prison Doctor" címmel, amit megjelenése után hatalmas megdöbbenés és felzúdulás kísért. A regényben őszintén feltárja az amerikai börtön mélyén meghúzódó igazságtalanságokat, megvesztegetéseket, a korrupt igazságszolgáltatást és a besúgókat, politikai összeköttetéseket, amik sokszor ártatlanok életébe kerülnek. Sokan támogatták, és persze sokan támadták is az orvos írót, de a célját elérte: vizsgálat indult, és végül minden vád beigazolódott.

A börtön megváltoztatja az ember lelkét, és inkább nem jó irányba..- tartják az ott élők. Mert aki eddig nem tudott káromkodni, lopni vagy hazudni, az most majd megtanul. És a kilátástalan, igazságtalan mindennapokat nem lehet elviselni máshogy, csak ha az ember belül megkeményedik. Utána pedig már nagyon nehéz jó embernek lenni, bízni a másikban. Sok nehéz bűnöző ül bent, de vannak, akik ártatlanul senyvednek, de nem számít, itt úgyis mindenki azt állítja, hogy ő ártatlan. Nincs megkülönböztetés.

Louis Berg mindvégig próbálja tartani a lelket az emberekben, mindenkivel kedves, előítéletektől mentesen, legfőbb célja, hogy az emberek meggyógyuljanak. Ha el akar érni valamit, addig megy utána, amíg véghez nem viszi, számára a legfontosabb, hogy a beteg a megfelelő ellátást kapja, börtönkórház ide vagy oda. Persze sokszor tehetetlen a rendszerrel szemben, és egyre kétségbeesettebben látja és hallja, hogy az emberek kezdik elveszíteni a türelmüket bent, és akár az életük árán is, de harcolni fognak a szabadságukért, nem tűrve az elnyomást. A hangulat pattanásig feszült..

Dr. Louis Bergről nem találtam semmi infót, hogy mi lett vele azután, hova ment dolgozni, milyen hatással volt rá ez az egész. A regényből jó néhány sorsot megismerhetünk, és együtt érezhetünk az orvossal, átérezve a sokszor tehetetlen dühöt és tenni akarást, ami végül ennek a könyvnek a megírására sarkallta.

• Louis Berg: A börtön orvosa


• Eredeti cím: Prison Doctor


• Kiadó: Lux Könyvkiadó


• Oldalszám: 294

Kérem, boncoljanak fel!

"Lassan sodródunk az esti hullámokkal,
Betakarva ki nem mondott álmainkkal,
Ahogy múlnak a napok egymásba,
Hangtalan, percek nélküli örökkévalóságba."

Dr. Csiba László a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára, 1999-tõl az MTA doktora, a Magyar Stroke Társaság elnöke, a Nemzetközi Stroke Társaság tagja, az Európai Neuroszonológiai Társaság vezetőségének és a Stroke folyóirat kiadói testületének tagja.
Ő szervezte meg az ország első neuroszonológiai laboratóriumát és a Magyar Neuroszonológiai Társaságot.
Sokfelé járt a világban, dolgozott három évig Kölnben a Max Planck Intézetben, majdnem egy évig Japánban, kilenc hónapig Franciaországban.

Novelláskötetében lévő anekdotái a valóságon alapulnak. Én sosem voltam oda a novellákért (na jó, Csehovot mindig is imádtam), de ez egy fantasztikus könyv, félelmetesen jó humorával hol könnyes nevetésre fakaszt, hol végtelen szomorúságra.
És a legszebb az, hogy a rövid kis történetekből képes voltam rögtön átváltani, sodródni a könyvvel. A néhány személyes jellegű bejegyzéstől még mélyebbre férkőzött a szívembe. Mindenkinek tiszta szívből ajánlom. Fantasztikus, örök kedvenc maradt.

Egy részlet az egyik kedvencemből:

"A klinikatelep sarkán három, szemlátomást munkanélküli, prostituált ücsörgött a porban. Szotyolát és cigarettát rágcsáltak, egy ajánlatoktól pezsgő, szebb jövőről álmodoztak. Amikor közelebb értem, szemügyre vettek. Kettő nem mozdult, de a harmadikban föltámadt a kötelességtudás és a munkaszeretet, leporolta színes szoknyáját, majd néhány bizonytalan lépést tett felém.
-B…ol? – kérdezte Arany János-i tömörséggel."

• Dr. Csiba László: Kérem, boncoljanak fel!
• Oldalszám: 182
• Kiadó: Szent Gellért Kiadó és Nyomda
• Interjú Csiba Lászlóval